Nyitókép: Getty Images/ Gustave Deghilage

Figyelmeztet a MÁV, egy szakaszon hosszú szünet következik – videó

Infostart
2023. október 26. 07:50
A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom vonalon kell kimaradásra számítani.

Október 27-től kezdődően három hétig nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Biatorbágy között – hívja fel az utasok figyelmét közleményében a MÁV.

Az érintett útvonal felújításának decemberig tartó legnehezebb, második üteme indul pénteken, november 17-ig szünetel a vonatforgalom Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között. Pótlóbuszok fogják szállítani az utasokat, az első ütemhez képest kétszer annyi járművet biztosít a Volánbusz.

A hosszabb közúti menetidők, illetve az M1-es autópálya forgalmi kockázatai miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45-60 perccel,

Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig akár 30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.

A MÁV–Volán csoport arra kéri az utasokat, hogy ne megszokásból közlekedjenek, minden, az 1-es fővonalat érintő utazás előtt tájékozódjanak a közlekedési vállalat hivatalos felületein. A közlemény szerint igyekeznek a legfrissebb hírekkel és információkkal segíteni.

A felújításról, illetve a változásokról összefoglaló videót is készített a társaság: