Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Ocztos István

Infostart
2023. október 23. 12:06
Iskolánk oktatója, Ocztos István elhunyt – írta Facebook-oldalán a Esztergomi SZC Géza Fejedelem Technikum és Szakképző Iskola

A iskola közösségi oldalán azt írják: Ocztos István 2023. júliusában jelentkezett a meghirdetett építészmérnöki állásunkra. Szimpatikus személyisége, tudása, lényeglátása, tanítani akarása hamar meggyőzött minket arról, hogy ő az alkalmas jelölt.

1962-ben született Budapesten, a 80-as években végzett építészmérnökként. Később mérnöktanári végzettséget szerzett. A tanítással a 2010-es évek elején került kapcsolatba. Több középiskolában oktatott szakmai elméleti tárgyakat. Emellett épületek tervezésével és festészettel foglalkozott. 10-nél több önálló kiállítása volt, még ennél is több csoportos tárlaton szerepelt képeivel. Díszlettervezés, látványtervek készítése, videókészítés szintén szerepelt művészi repertoárjában.

Lelkesen, nagy odafigyeléssel kezdte meg a tevékenységét nálunk. Még szerződése sem volt, de már könyveket kért, hogy felkészülhessen a foglalkozásokra. 61 éve dacára az óráin kihasználta az informatika adta lehetőségeket és alkalmazta a digitális technikát, az elektronikus tankönyveket. Az analóg eszközök sem álltak távol tőle, a táblai vonalzókészlet mindig vele volt a rajzórákon.

Hórihorgas alakját már messziről látni lehetett. Bármi történt, állandóan mosolygott.

Az utóbbi időben fotózással foglalkozott. Az épületek mellett a természetet szerette fényképezni. Sok képet csinált az égről, a felhőkről. Most már ő is ott van és elképzelhető, hogy most pár napon keresztül ő igazgatja majd a felhőket, amelyeket a lelkes fotósok fényképeznek.

Ocztos István a közismert rádiós producer Doszpod Béla is elbúcsúzott.