Nyitókép: MTI/AP/Fatima Sbair

Izrael kinyilvánította, hogy háborúban áll a Hamász-szal - a nap hírei

Infostart
2023. október 8. 22:13
Az izraeli kormány hivatalosan is kinyilvánította, hogy háborúban áll a Hamász-szal. Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal több nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok. Meghalt Sólyom László, volt köztársasági elnök.

Az izraeli kormány hivatalosan is kinyilvánította, hogy háborúban áll a Hamász palesztin terrorszervezettel – írja a CNN. A Gázai övezet melletti települések lakóit evakuálják. A konfliktusnak külföldi áldozatai is vannak 2 thaiföldi, 2 ukrán állampolgár és 1 kambodzsai diák is meghalt. Az iszlamista fegyveresek mintegy 100 túszt hurcoltak át Gázába.

A magyar hatóságok nem tudnak magyar áldozatról, sérültről Izraelben. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte. Ugyanakkor arra kérnek mindenkit, hogy egyelőre ne utazzon a közel-keleti országba. A harcok miatt számos légitársaság, köztük a Wizz Air is felfüggesztette vagy korlátozta útjait Izraelbe. A Gázai övezet melletti települések lakóit evakuálják Izraelben.

Lengyelország és Bulgária is repülőgépekkel menekíti ki állampolgárait Izraelből. A lengyel külügyminiszter-helyettes közölte: a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtéren összegyűlt lengyelekért katonai repülőgépeket küldtek. Bulgária egy kormányzati géppel mintegy 90 bolgár állampolgárt evakuált.

A Hamász szombati támadásában megölt izraeliek száma hivatalos közlés szerint már 600 fölött van. Az egészségügyi tárca szerint eddig több mint 2 ezer sebesültet szállítottak kórházba, akik közül az életveszélyes és súlyos sebesültek számát 350-re becsülik. A palesztin terület egészségügy-minisztériuma közölte: a Gázai övezetben több mint 300-ra nőtt a halálos áldozatok száma, és csaknem 2 ezren sebesültek meg. Az ENSZ palesztinokat támogató alszervezete közölte: 112 ezer család élelmiszer ellátását kellett felfüggeszteni a Gázai övezetben.

Az Izrael elleni támadást Irán támogatásával hajtották végre. Ezt az Izraelt megtámadó Hamász szóvivője nyilatkozta a BBC brit rádiónak. Gázi Hamad kijelentette: a támadás a zsidó telepesek által palesztin földön elkövetett erőszakra adott válasz volt. Teherán pedig mindaddig támogatást ígért a palesztin harcosoknak, amíg fel nem szabadítják Palesztinát és Jeruzsálemet. Hozzátette: a Hamászt több, más ország is támogatta, de ezeket nem nevezte meg. Az iráni elnök közölte: támogatják a palesztin nemzet legitim védelmét.

Az egyiptomi Alexandriában egy rendőr lelőtt 2 izraeli turistát és idegenvezetőjüket. Az egyiptomi biztonsági erők szerint a rendőr válogatás nélkül lőtt, más információk szerint provokálták. Az incidens után az egyiptomi elnök és az izraeli miniszterelnök telefonon beszélt, és megerősítették együttműködésüket.

Az exit pollok szerint Bajorországban a Keresztényszociális Unió (CSU), Hessenben a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyerte a választást.

Csehország széles körű támogatottságot akar az uniós migrációs csomag elfogadásához – nyilatkozta a cseh belügyminiszter APA osztrák hírügynökségnek. Vít Rakusan szerint a migrációs paktum támogatottsága túl alacsony, egy szűk minősített többséggel hozott döntést veszélyesnek tart.

Berlinnek nem szabad finanszírozni az olasz partokra illegális migránsokat szállító civil hajókat. Erről Manfred Weber az Európai Néppárt elnöke nyilatkozott a La Stampa című olasz napilapnak. Manfred Weber kijelentette: az ez ellen szintén tiltakozó olasz miniszterelnöknek igaza van, míg az ezt támogató német kancellár téved.

Több 10 ezren tüntettek Barcelonában a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazás szervezésében érintett vezetők amnesztiája ellen. A spanyol parlament 2 katalán függetlenségi pártja ugyanis a katalán vezetők rehabilitálását szabta feltételül ahhoz, hogy közreműködjenek az új spanyol kormány megalakulásában. Ha november 27-ig nem választanak új kormányfőt, új választásokat kell tartani.

Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal több nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok – mondta a pénzügyminiszter a Facebookon közzétett videójában. Varga Mihály bejelentette azt is: januárban újabb, 6 százalékos emelés jön, februárban pedig a 13. havi ellátást is folyósítják. A politikus kiemelte: 2010 óta a kormány megduplázta a nyugdíjak összegét, vásárlóértéküket pedig 20 százalékkal növelték.

Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke. Az akadémikus, egyetemi tanár hosszú betegség után hunyt el - tudatta a volt köztársasági elnök titkársága. Sólyom László 1989 és 1998 között az Alkotmánybíróság tagja, nyolc évig a testület első elnöke volt. 2005-ben választották köztársasági elnöknek, öt évig látta el a posztot. A volt államfő 81 éves volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A nap hírei - október 8.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást