Nyitókép: mkoprogram.hu

Hatvan fiatalt várnak idén is a közigazgatási ösztöndíjprogramban

InfoRádió
2023. szeptember 27. 17:18
Elindult a jelentkezés a magyar közigazgatási ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamára – mondta az InfoRádióban Kosztrihán Dávid, a Miniszterelnökségnek a programért felelős osztályvezetője.

Idén is meghirdette a Miniszterelnökség a magyar közigazgatási ösztöndíjprogram pályázatát, ami a kormány közigazgatási utánpótlásképző programja. Évről évre hatvan fiatalnak biztosítanak lehetőséget a közszolgálati karrier megkezdésére – mondta az InfoRádióban Kosztrihán Dávid, a Miniszterelnökség programért felelős osztályvezetője.

A mostani képzési időszakra két komponensben írják ki az ösztöndíjpályázatot, az egyikben hét hónapig itthon egy minisztériumban, három hónapig pedig külföldön láthatják el a feladataikat az ösztöndíjasok, míg a másiknál a hazai programszakasz négy hónapot tesz ki, de európai uniós területen végezhetik majd az ösztöndíjasok, míg hat hónapot Brüsszelben tartózkodhatnak majd a soros elnökség ideje alatt támogatva a magyar érdekképviselet munkáját.

Kosztrihán Dávid elmondta azt is, hogy a hazai programszakasz alatt biztosítják a mentori támogatást, ami napi szintű feladatellátás-támogatást, illetve karriertervezést is jelent. "Az ösztöndíjasok a program elején egy tervet készítenek a mentoraikkal a hazai programszakaszról, így egy fejlődési ívet próbálunk meg vizionálni és végül ezt próbáljuk megvalósítani" – mondta az osztályvezető, és hozzátette, minden ösztöndíjasnak személyre szabott támogatása van, egy kormánytisztviselő segíti a működését a hazai programszakasz ideje alatt, míg jellemzően a külföldi programszakasz ideje alatt a beilleszkedést egy helyi képviselő támogatja, és igyekszik végigkísérni az ösztöndíjas munkáját.

A hatvan ösztöndíjast egy többfordulós szűrőrendszerrel választják ki. Az mkoprogram.hu weboldalon lehet jelentkezni október 15-ig, utána az érdeklődőknek egy online írásbeli teszten kell számot adniuk logikai, szervezési, helyesírási, szövegértési készségeikről. Az utolsó körben a jelentkezőknek egy bizottság előtt kell bemutatniuk a motivációjukat és a tudásukat. "Egy állásinterjú-szituációt kell elképzelni, ez az a végső szűrőpont, ahol meghatározzuk a pontos szakterületet, ahova az ösztöndíjas menni szeretne, illetve itt próbáljuk megismerni a távlati motivációit a jelentkezőknek" – mondta Kosztrihán Dávid.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hatvan fiatalt várnak idén is a közigazgatási ösztöndíjprogramban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást