Nyitókép: Photographer and videographer fr/Getty Images

Kutató: Szentkirályi Alexandra nem csak a Fidesz-táborral számolhatna

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. szeptember 25. 16:29
Karácsony Gergely újabb öt évig lehetne főpolgármester, ha most vasárnap lennének az önkormányzati választások. A Republikon Intézet friss, reprezentatív felmérésből az is kiderül, hogy bár a Fidesznél Budapesten sincs népszerűbb párt, az ellenzéki összefogást jelenleg ennél több fővárosi szavazó támogatja.

Budapesten továbbra is az ellenzéki összefogás támogatottsága a legmagasabb, miközben a Fidesznél nincs népszerűbb párt a fővárosban – ez derült ki a Republikon Intézet 1500 ember személyes megkérdezése alapján készült reprezentatív felméréséből, aminek részleteit az intézet kutatója ismertette az InfoRádióban.

Tájékoztatása alapján a kormánypárt támogatottsága a teljes népességben jelenleg 30, a pártválasztók körében 42 százalék Budapesten, ahol viszont sokkal kevesebb a bizonytalan szavazó, mint országosan. Ebből következően az ellenzéknek – a matematika törvényei alapján – több szavazat marad a fővárosban – fogalmazott Schlanger Márton. Az ellenzék pártjai közül a fővárosban is a DK a legerősebb, őket követi a Momentum, a harmadik azonban az országos mérésekkel ellentétben Budapesten nem a Mi Hazánk, hanem az MSZP, valószínűsíthetően fővárosi polgármestereinek köszönhetően.

Budapesten az egyik legrosszabbul teljesítő párt a Mi Hazánk, de a Jobbik sem szerepel túl fényesen. A Párbeszéd országosan ugyan csak 2 százalékon áll, de a fővárosban 4-5 százalékos a támogatottsága, ami elsősorban Karácsony Gergely főpolgármesterségének tudható be.

Pártpreferencia Budapesten a pártválasztók között (Republikon Intézet)

Bár a jövő júniusi főpolgármester-választásnak még egyetlen hivatalos jelöltje sincs, a várható erőviszonyok már kezdenek kirajzolódni. Az adatfelvétel idején Karácsony Gergely volt az egyetlen biztos induló, de feltételezték, hogy a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk is állít jelöltet. A kormánypárti jelöléssel összefüggésben eddig felvetődött politikusok közül a Republikon Szentkirályi Alexandra korábbi főpolgármester-helyettes indulásával számolt.

A három jelölt, Karácsony Gergely, Szentkirályi Alexandra és a Mi Hazánk jelöltje között 42–36–5 arányban oszlanak meg a szavazatok a teljes budapesti népesség körében, és 50–43–6 arányban a pártválasztók körében, azaz jelenleg Karácsony Gergely nyerné a főpolgármester-választást.

Schlanger Márton rámutatott, hogy méréseik alapján

Karácsony Gergely nagyjából az ellenzéki szavazók szavazatait birtokolja, Szentkirályi Alexandra esetében viszont az látható, hogy minimális szinten a Fidesz táborán túl is tudna meríteni.

A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki többsége várhatóan megmarad a választások után még akkor is, ha az ellenzéki összefogás kettő, de legfeljebb három kerületi polgármesteri pozíciót elveszítene.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kutató: Szentkirályi Alexandra nem csak a Fidesz-táborral számolhatna
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást