Nyitókép: Cavan Images/Getty Images

Sokkoló számok a magyar autókból – így vigyázunk a gyerekeinkre

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2023. szeptember 20. 20:39
Magyarországon évente 14-15 ezer személyi sérüléses baleset történik, amelyekben 1000-1500 gyerek sérül meg – hangzott el a Biztonság Hete című eseménysorozat megnyitóján; a szülők sokszor nem megfelelő gyerekülésbe ültetik a gyereket, saját magukat sem kötik be, így rossz példát is mutatnak.

A gyermekek biztonsága a legfontosabb, ezért rendezik meg idén is a Biztonság Hete rendezvényt – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, az esemény megnyitóján.

Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője az InfoRádióban beszélt a gyermekeket érintő balesetek statisztikáiról is.

"Magyarországon 1000-1500 14 év alatti gyermek sérül meg közlekedési balesetben, és ezeket a sérüléseket 90 százalékban gépkocsiban, utasként, a közlekedés vétlen szereplőiként szenvedik el" – mondta a szakember, hozzátéve, hogy általában a fenőttek, szülők nem gondoskodnak arról, hogy a gyermek megfelelő ülésben vagy ülésmagasítón utazzon. Óberling József kiemelte, hogy a legtöbb balesetet a szülők figyelmetlensége okozza, "nem hiszik el, hogy ez vagy az velük is megtörténhet".

"Csúnya tévhit van a köztudatban, mégpedig az, hogy ha rövid útra megyünk, néhány kilométerre, nem történhet velünk semmi baj, pedig a baleseti adatok azt mutatják, hogy a közlekedési balesetek többsége a vezetés megkezdése utáni 10-15 percen belül történik meg" – magyarázta.

Arra sem ügyelnek a szülők – folytatta –, hogy a gyerek melyik oldalon fog kiszállni az autóból. "Az egyik legtipikusabb probléma, hogy úgy száll ki a gyerek az autóból, hogy nem néz körül, rögtön szalad."

"Öv? Minek?"

Lambert Gábor, a Mabisz kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy

nemzetközi összehasonlításban is alacsony a magyar járművezetők biztonságiöv-használata.

"Magyarország eléggé hátul kullog a biztonsági öv használatában, a vezetők 87 százaléka köti be az övet, a hátsó ülésen utazók 57 százaléka. Tehát valóban rossz az arány. Tíz vizsgált ország közül csak Olaszországban és Bulgáriában mértek ennél rosszabb adatot" – részletezte.

Szerinte különösen elgondolkodtató, hogy az autósoknak csak 67 százaléka használja helyesen a gyermekbiztonsági berendezéseket, a gyerekek 14 százaléka pedig teljesen védtelenül vesz részt a közúti forgalomban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Biztonság Hete - ORFK és Mabisz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást