Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Nagy a gond a Balatonon

Infostart
2023. szeptember 19. 05:42
Már új egyesület is alakult a nádpusztulás megállítása érdekében.

Nyár óta több bejelentés is érkezett a Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez a nádas pusztulásáról, amiről Tóth Viktor limnológus azt mondta, „elsősorban olyan nádasrészt érint, ami nem természetközeli, hanem erőteljes emberi hatásnak van kitéve” és „intenzíven feldarabolt részekről van szó, olyanokról, melyeket stégek, csónakbeállók szelnek ketté”.

A természetkárosító folyamatok ellen akar fellépni a most megalakult Balatoni Környezetvédő és Fürdőegyesület. „Több mint 350-en jelezték már írásban, még mielőtt megalakultunk volna, hogy szeretnének ebben részt venni, és nagyon szerencsénk van hiszen jogászok, természetvédelmi szakemberek, biológusok, fizikusok mindenféle szakmából nagyon komoly képviselők vannak az egyesületben” – mondta az RTL Híradónak Németh Zsolt, az egyesület elnöke.

A Balatoni Szövetség elnöke azt a tájékoztatást kapta, hogy a nádpusztulás elsősorban Alsóörsön és Paloznaknál jelent problémát, az okokról azonban nem tud részleteket. Lombár Gábor szerint sem az embereknek, sem a Balatonnak és élővilágának nem jó, hogy lakótelepek létesültek a tó köré, és úgy véli. a tó védelme érdekében következetes rendezési tervekre és szabályokra, valamint azok betartatására lenne szükség.