Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

A határvadásznak jelentkezők többsége alkalmatlan

Infostart
2023. szeptember 12. 09:55
A kormány négyezer határvadászt akart a határellenőrzésbe bevonni egy év alatt, de nem csak a jelentkezők száma maradt el az előzetes elképzelésektől.

Egy év alatt összesen 3596-an jelentkeztek határvadásznak, ám ebből mindössze 1565 fővel kötött szerződést a rendőrség – derült ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkárának a szocialista Harangozó Tamás kérdésére adott írásbeli válaszából. Az ellenzéki politikus arra volt kíváncsi, hogy áll a korábbi tervekben szereplő 4000 határvadász toborzása – írja a Magyar Hang.

Rétvári Bence válaszában arról is írt, hogy a kormány 2022 júliusában döntött a szerződéses határvadász-jogviszony felállításáról, amelynek keretében első lépésben összesen 2000 fő felvétele, képzése és szolgálatba állítása kezdődhetett meg.

Augusztus 1-ig csaknem 3600-an jelentkeztek, ebből került ki az 1565 szerződéses határvadász, további 139 jelentkező alkalmassági vizsgálata pedig jelenleg is folyamatban van.

Az Index közben azt írja, hogy a rendőrség tájékoztatása szerint eddig 394 határvadász hagyta ott a testületet. A távozások pontos okát azonban nem lehet tudni, ugyanis az érintetteknek nem kell indokolniuk a jogviszony megszüntetését.

A teljes határvadászezredet eredetileg 4000 fősre tervezte a kormány, ám mivel a bővülés lassan haladt, átmeneti megoldásként a polgárőrök folytatják a határvédelmi szolgálatot az év végéig.