Nyitókép: HRAUN/Getty Images

Felelős alkoholfogyasztási kampány: 900 ezren látták

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. szeptember 11. 06:45
Több mint 900 ezer emberhez jutottak el eddig a (D)önts felelősen! kampány üzenetei; a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács még nyár elején indította el online kártyajátékát, a cél ezúttal is a tudatos alkoholfogyasztásra nevelés volt – mondta az InfoRádióban Nagy András, a szervezet igazgatója.

A (D)önts felelősen – Töltsd tele a nyarat! kampány felnőttekhez szólt, a lényege az volt, hogy a tudatos alkoholfogyasztásra hívják fel az emberek figyelmét. Mint Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója az InfoRádióban elmondta, az üzenetet számításaik szerint bő 900 ezer emberhez sikerült eljuttatni, több médiafelületen hirdettek, és most először vették igénybe a spotify-os lehetőséget is, és tartalomgyártót is "felhasználtak", együttműködtek Kármán Odette-tel.

"Voltak játékaink, nyereményjátékaink, többféle módon próbáltunk eljutni a nagyközönséghez, úgy tűnik, sikerült is" – mondta Nagy András.

A tematikus online kártyajáték a továbbiakban is elérhető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tudatos alkoholfogyasztás nyári kampány - Magyar Szeszipari Szövetség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást