Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány Ferenc szerint „itt tartunk”

Infostart
2023. augusztus 28. 07:56
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap délelőtt a Facebookon osztotta meg gondolatait a kormányzásról. Gulyás Gergely válaszolt is.

Gyurcsány Ferenc néhány soros posztban osztotta meg gondolatait a kormányzásról. „A szellem ereje tisztaságában rejlik. Zavart gondolatnak a tetszetős ruha is csak könnyen feslő álca” – kezdte sorait a DK elnöke.

A rövid, szabadvers jellegű írásában kitért arra is, hogy nincs kormányzás azt vezérlő politika nélkül, valamint hogy a „hamis filozófia viszont hamis útra vezet”. „Az önkény hatalmát csak a személyes felelősségét elhazudó mondja a közös cselekvés képességének” – idézi szavait az Index.

„Ha eltéved a gondolat, akkor elfajzik a cselekedet. Elfajzott cselekvésből mocskos kormányzás lesz. Lett. Itt tartunk” – zárul a bejegyzés. A lap emlékeztet, hogy az ellenzéki politikus nem először jelentkezett szabadverseléssel, már korábban is posztolt hasonló írásokat a közösségi médiában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszert nem sokkal később megosztotta a fenti bejegyzését, amihez a következőket fűzte: „Az őszödi beszéd folytatása: köszönjük Gyurcsány Ferencnek, hogy megosztotta velünk gondolatait saját magáról, kormányzásáról és a baloldal jelenlegi helyzetéről. Lassan már ő is túltehetné magát kormányzásának borzalmas következményein. Mostanra az országnak is sikerült.”

A nyár belpolitikai fejleményeiről itt hallgathat meg hosszabb beszélgetést: