Nyitókép: Forrás: Facebook/ lhsn.hu

Megérkezett a Magyar Honvédség legveszélyesebb ragadozója

Infostart
2023. augusztus 23. 07:40
Meghozták Németországból a Magyar Honvédség első Leopard 2 A7+HU változatú harckocsiját, összesen 44-et rendelt az ország.

A Leopard 2 A7+HU a német harckocsi család egyik legújabb változata, bár már megjelent az ennél is korszerűbb A8-as verzió is. (Ez leginkább annyiban tér el az A7-es változattól, hogy szériatartozék a Trophy aktív védelmi rendszer, amely a korábbi sorozat esetében még csak külön volt rendelhető.)

A típusjelben szereplő HU arra utal, hogy a harckocsit kimondottan a Magyar Honvédség igényei szerint alakították ki, és leginkább a Katar által vásárolt, amúgy "full extrás" tankokhoz hasonlít.

Az A7-es alváltozat 2010 nyarán jelent meg. Kifejlesztésénél az ezredforduló utáni évek konfliktusaiban szerzett tapasztalatokat vették figyelembe. Ezek alapján az új verziót elsősorban a városi harc követelményeihez igazították, megerősítették a tető- és a haspáncélt, valamint növelték az aknák, a kézi páncéltörő rakéták, illetve az improvizált robbanószerkezetek (IED) elleni védelmet.

Ám a tervezők nem hagyták figyelmen kívül azt sem, hogy időközben az orosz harckocsifejlesztők sem tétlenkedtek. Ezért a Rheinmetall mérnökei alaposan átdolgozták az amúgy kiváló teljesítményű harckocsiágyút. Az új löveg a korábbi L/44-es kaliber helyett már L/55-ös. Ez egy viszonyszám, ami azt mutatja, hogy a cső hosszúsága milliméterben hányszorosa az átmérőnek. Az új toronyfegyver a korábbi 5280 milliméter helyett 6600 milliméteres lett, vagyis majdnem másfél méterrel hosszabb a csöve.

Leopard 2 A7 harckocsi, az új, L/55-ös kaliberű ágyúval és a Trophy aktív védelmi rendszerrel. Forrás: X / Jeff2146

Ehhez már erősebb lőszert is kifejlesztettek, amelyben megnövelték a kivető töltetmennyiségét. A hosszabb cső és a nagyobb töltet eredményeként maga a kilőtt gránát pontosabb és nagyobb páncéltörő erővel rendelkezik. Ráadásul messzebbről is használható. Szakértők szerint ez az ágyú a jelenlegi összes harckocsit képes kilőni, méghozzá a legtöbb esetben az ellenség lőtávolságán kívülről.

A teljesség igénye nélkül ezek az A7 legfontosabb fejlesztései az előző változatokhoz képest:

  • megerősített páncélzat,
  • a torony tetejére szerelt új, másodlagos, gyalogság elleni fegyver,
  • új lőszertípusok az ágyúhoz,
  • körkörös kilátás éjjel-nappal,
  • gyalogsági telefon,
  • csendes üzemmód,
  • akadályeltávolító eke,
  • légkondicionáló rendszer.

A harckocsi tömege 67,5 tonna lett, emiatt az erőátviteli rendszer és a futómű is módosult.

A gyártó szerint valamennyi korábbi Leopard 2-es típus továbbfejleszthető erre a variánsra. Ezért logikus döntés lenne, ha a későbbiekben, a kiképzési célokra lízingelt Leopard 2 A4HU tankjainkat is modernizálnák erre a szintre.

Az is kérdés, hogy vajon a magyar A7-esek megkapják-e a már említett Trophy rendszert, amely jelentősen növelné a tankok védettségét. Ez az egyetlen sorozatban gyártott, harcban tesztelt és teljeskörű védelmet biztosító eszköz. Már több helyi konfliktusban bizonyított, az izraeli Rafael cég eddig mintegy 1500 db gyártott belőle. Egy kis hatótávolságú radarból áll, amelynek négy fázisvezérelt síkantennája félgömb alakban figyeli a tank körüli teret. Amennyiben olyan tárgyat észlel, amely sebessége és röppályája alapján veszélyt jelenthet, azonnal kilő a fenyegetés irányába egy kis méretű gránátot. Ennek repeszei roncsolják vagy eltérítik a tank felé tartó lövedéket, rakétát, esetleg drónt, még mielőtt az becsapódhatna.

A jelenleg kiképzésre használt Leopard 2A4HU harckocsi. Ebből a típusból Magyar Honvédség összesen 12 darabot lízingelt, míg a most érkezett Leopard 2A7+HU változatból 44 darabot vásárolt. MTI/Koszticsák Szilárd

Hasonló rendszert fejlesztett ki a német Rheinmetall cég is, és ezt a hírek szerint a Magyar Honvédség Lynx (Hiúz) gyalogsági harcjárművei is megkapják.

A Leopard 2 A7 verzió darabonkénti beszerzési ára - az egyedi igényektől és logisztikai csomag függően - 15-20 millió euróra (5,7-7,6 milliárd forint) tehető.