Nyitókép: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Hordággyal vert szét egy rohamkocsit egy mentős, a többiek csak nézték

Infostart
2023. augusztus 21. 15:39
A rongálót és az őt buzdító két kollégáját azonnal felmentették a munkavégzés alól. Az okozott kár mintegy 150 ezer forint lehet.

A tatabányai mentőállomás dolgozói felvételt készítettek arról, ahogy az egyik kollégájuk gyakorlatilag szétver egy több mint húszmillió forintot érő rohamkocsit. A fiatal mentős egy sisakban szaladt neki a rohamkocsi ajtajának. Egyes munkatársai még bátorították is közben – írja a Blikk, amely két videófelvételt is megszerzett a történtekről.

A felvételeket itt lehet megtekinteni.

A mentőszolgálaton belül sok emberhez eljutott a két videó és a lapnak nyilatkozó egyik munkatárs szerint többen is jót mulattak rajtuk. „Megalázó a mentősökre nézve az ilyen tombolás. Sok kolléga nevében mondhatom, megdöbbentő, hogy egyikünk meggyalázza azt a munkaeszközt, amivel életeket mentünk” – fogalmazott a neve elhallgatását kérő mentős.

Benke Dénes nyugalmazott mentőápoló is megszólalt az esettel kapcsolatban: szerinte is méltatlan ez a viselkedés, és hozzátette, még nem hallott olyanról, hogy egy mentős szándékosan megrongál egy mentőautót. Mint fogalmazott,

az egész mentőszolgálatot lejáratták ezzel a cselekedettel.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy a rongáló mentőst és az őt biztató kollégáit a fegyelmi eljárást követően elbocsátották. Az eset több mint egy hónappal ezelőtt történt és a fiatal mentős egy korábban balesetet szenvedő, összetört mentőautót vert szét, miközben ketten buzdították.

A három érintettnek meg kell térítenie az általuk okozott kárt. A lap azt írja, a mentőautó szélvédője összetört, miután egy sürgősségi hordággyal beverték. Utóbbi egyszerűen beleállt a rohamkocsi ablakába.

A beszereléssel együtt a javítás költsége 150 ezer forint lehet.

Dr. Horváth László budapesti büntetőjogász azt nyilatkozta a Blikknek, hogy a szándékos rongálás bűncselekménynek számít és mivel mentőautóval tették mindezt másokat megbotránkoztatva, a garázdaság is megállapítható. Szerinte örülhetnek az érintettek, hogy csak munkaügyi fegyelmi eljárás keretében vizsgálták az ügyet.

A jogász hozzátette: valószínűleg

azért nem történt feljelentés az ügyben, mert az elkövető beismerte tettét és a mentőszolgálat kérésének eleget téve kifizette az okozott kárt.

Az Országos Mentőszolgálat tehát feltehetően házon belül rendezte az esetet, amivel még jól is jártak az elbocsátott mentősök, ugyanis így nem kell bíróság elé állniuk.