Nyitókép: djedzura/Getty Images

Új dimenzióját nyitná meg a kormány az energiafüggetlenségnek

Infostart
2023. augusztus 12. 17:44
A kulcsszó az energiaközösség, ami helyben termelt és elfogyasztott áramot jelent. A kormányterv társadalmi vita fázisában van.

A Portfolio.hu belelapozott Magyarország helyreállítási és ellenállóképességet is segítő tervébe, amelyet a kormány társadalmi vitára bocsátott a minap. Ez a terv hivatott többek között segíteni az energiamix átalakítását, illetve az energiaszuverenitást és a zöld átállást segíteni.

A dokumentum összesen 14 reform és 14 beruházás segítségével vázolja fel azt, hogy a kormány az összesen mintegy 2600 milliárd forintnyi forrást hogyan kívánja felhasználni.

A reformtervek között szerepel egyebek mellett, hogy minden lakossági áramfogyasztónak lehetővé tennék, hogy dinamikus árképzés szerint vehesse az áramot a rezsivédett árú éves fogyasztás felett, valamint a megújulós erőművek hálózati csatlakozási eljárásának egységesítése is szerepel, míg a beruházások között

224 milliárd forintos keretösszeggel egy új lakossági energiahatékonysági pályázatot is tervez a kormány.

Energiaközösségek létrejöttét és működését is szorgalmazza, amelyek

  • elősegítik a megújuló energiaforrások terjedését,
  • miközben csökkentik a hálózatfejlesztési igényeket és
  • új rugalmassági eszközöket biztosítanak,
  • a bennük részt vevő felhasználóknak is előnyösek, mert
  • hozzájárulnak a helyben termelt megújuló energia lehető legnagyobb részének helyben történő elfogyasztásához,
  • ezáltal növelik tagjaik központi hálózattól való függetlenségét,
  • mindez a villamosenergia-áraknak való kitettséget, így a kapcsolódó költségeket is mérsékelheti az energiaközösségek tagjai számára.
  • Az energiaközösségeknek köszönhetően például olyan felhasználók is közvetlen napenergia-fogyasztóvá válhatnak, akik a jelenlegi körülmények között nem, így például a társasházi háztartások is.

A kormány reményei szerint jelentősen egyszerűsödne az energiatermelés és -fogyasztás, de ehhez sok jogalkotási munkára lesz szükség, a lakosságnak pedig információra.