Nyitókép: Halfpoint Images/Getty Images

Sokak félelme, hogy ez vár rájuk nyugdíjasként

Infostart
2023. július 27. 04:40
A magyarok csaknem fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár után is dolgoznia kell majd – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készített friss felmérésből.

Ezen adatok szerint minden ötödik magyar ember úgy véli, hogy még 70 éves kora után is dolgoznia kell majd. Összességében pedig többségben vannak azok, akik arra számítanak, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár, vagyis 65 éves koruk után is rá lesznek szorulva a munkára, főként a férfiak gondolják így - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár felméréséből.

Azok aránya kevés,

mindössze 15 százalék, akik szerint már korán, akár 63 évesen vagy annál is korábban elmehetnek nyugdíjba.

A megkérdezettek több mint ötöde (22 százalék) szerint pedig napi 8 órában kell majd tovább dolgozniuk, vagyis 65 vagy 70 évesen is teljes munkaidővel kalkulálnak.

„Érthető, hogy sokan kiszámíthatatlannak tartják a jövőt, főleg, ha több évtizedre előre tekintünk – mondja Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. – Számos kihívással kell szembesülnünk, úgy, mint az elöregedő társadalmak, bizonytalan gazdasági helyzet, melyek mind-mind arra mutatnak, hogy a jövőben lehetséges, hogy még a jelenleginél is nagyobb problémákkal kell megküzdenünk. Ezért is rendkívül fontos, hogy az öngondoskodást is évtizedes távlatban tervezzük.”