Vörös Lajos ökológussal, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársával készített interjút a veol.hu. A szakember beszélt arról, hogy a Balaton vize azért lágy és selymes, mert enyhén lúgos kémhatású.
A pH-skálán a 7-es víz a semleges, a Balatoné 8,5 pH-értékű. A tóba befolyó vizek sok szén-dioxidot tartalmaznak. Miután a víz a Balaton medrében megáll, az oldott szén-dioxid lassan egyensúlyba kerül a levegőben lévővel, és számos kémiai reakció eredményeként kalcium-karbonát (mészkő) csapódik ki a vízből.
A Zalából és a tavat tápláló vízfolyásokkal érkező vízből évente átlagosan 85 ezer tonna mészkő válik ki a tómederben. Ez az évente akár csak fél milliméterrel vastagodó réteg, amit a köznyelvben iszapnak nevezünk, valójában kalciumból és magnéziumból álló üledékes kőzet, mely egy idő után – de nem a közeljövőben – fel fogja tölteni a tó sekély medrét.
A Balaton vizének összetételét a tihanyi intézetben közel száz éve vizsgálják, 1927 óta rendelkezünk róla adatokkal – Vörös Lajos, aki egyértelműsítette, hogy az emberi hatás következtében dráma van kibontakozóban:
az elmúlt fél évszázadban a konyhasó mennyisége a vízben az ötszörösére nőtt.
A Balaton vize tehát egyre sósabb, amit ötven év múlva már a fürdőzők is érezni fognak.
A sótartalom növekedésében – és itt a nátrium-kloridról, tehát a konyhasóról beszélünk – szerepe van a télen végzett jégmentesítő útszórásoknak éppúgy, mint a parti beépítéseknek. A korrózió az épületekből és burkolatokból a tóba mosódik, továbbá a Balatonban köt ki a mezőgazdasaságban használt káli műtrágya és a háztartások tisztított szennyvize is. Ez utóbbiban, gondoljunk csak a mosogatógépekhez használt vízlágyító sóra, a nátrium-klorid éppúgy megtalálható, mint a vizeletben.
A múlt század közepéig mondhattuk, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, de mára ez a helyzet megváltozott. A Balaton vize ma már nem édesvíz, hanem a hazai terminológia szerint is „édes-sós átmeneti víz”. A nemzetközileg elfogadott osztályozás szerint édesvízben az összes sótartalom felső határa 500 milligramm literenként, ilyen volt a Balaton vize a huszadik század közepéig, de napjainkban ez az érték megközelíti a 700 mg/litert, és egyelőre ez a növekvő tendencia töretlennek látszik.
A vízibolhák és gerinctelenek már megszenvedik ezt – mondja Vörös Lajos. – Ez nem azt jelenti, hogy kihalna a tó, hiszen tudjuk, hogy a természet mindig mindenhez alkalmazkodik. A hetvenes-nyolcvanas években rendkívüli algaszaporodás volt a Balatonban, az algák mennyisége háromszorosan túllépte az egészségügyi határértéket. Miután az állam sok milliárdot költött el a szennyvíztisztító hálózat kiépítésére, a Balatonba érkező foszfor mennyisége mára jelentősen csökkent. A Keszthelyi-medencébe a hetvenes-nyolcvanas években a Zalán keresztül évente még 100 tonna foszfor jutott bele, ma évente 20 tonna. Így sikerült jóval az egészségügyi határérték alá csökkenteni a vízben az algák mennyiségét. A szakemberek reménykednek, hogy ez a nyár sem tartogat meglepetéseket.