Nyitókép: LesDaMore/Getty Images

Elhunyt a képviselő, aki húsz évig volt az Országgyűlés tagja

Infostart
2023. június 30. 17:31
Hetvenhárom éves korában elhunyt Géczi József Alajos, aki 1991-től 2010-ig volt a parlament tagja.

73 éves korában meghalt Géczi József Alajos, Szeged korábbi parlamenti képviselője, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, valamint a város Pro Urbe díjasa – írja a szeged.ma.

Géczi József Alajos Kiskunmajsán született 1950-ben. A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium elvégzése után 1976-ban az akkori József Attila Tudományegyetemen jogi, 1979-ben pedig az ELTE-n bölcsészdiplomát szerzett. 1976 óta a szegedi egyetemen tanított, főként politológiát, politikatörténetet.

Néhány társával 1988 novemberében reformköri mozgalmat alapítottak, amely 1989 májusára országossá lett. 1991-től 2010-ig dolgozott országgyűlési képviselőként, hosszú ideig bizottsági elnökként is dolgozott.

A Nagy Imre Társaság szegedi szervezetének elnöki tisztét is betöltötte.