Nyitókép: Pixabay

Brutális bírsággal büntetnek a Balatonon

Infostart
2023. június 28. 05:15
2023 első hat hónapjában hatan is kaptak százezer forintos vagy azt meghaladó halvédelmi bírságot.

2022-ben több mint hatmillió forint bírságot szabtak ki szabálytalan balatoni horgászokra, az eltiltások összértéke pedig 944 hónap, azaz több mint 78 év volt – írja a pecaverzum.hu.

Az idei évről egyelőre még nem áll rendelkezésre statisztika, de az első hat hónapban többen kaptak is százezres nagyságrendű halvédelmi bírságot. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) honlapjára feltöltött halgazdálkodási hatósági döntések szerint júniusig hat olyan ügyben hoztak végzést, amelyben a halgazdálkodási bírság elérte vagy meghaladta a százezer forintot.

Egy várpalotai lakost március 23-án Csopak térségében ellenőriztek a rendőrök. Autójának átvizsgálása során egy fedeles műanyag edényből egy keszeg és egy kárász, míg egy nejlonzacskóból egy 5,76 kilós fogassüllő került elő. A nemes halat tilalmi időben tartotta meg, és a fogási naplójába sem vezette be. A százezer forintos halvédelmi bírság mellett eltiltották a horgászattól 18 hónapra.

Március 24-én Balatonfüred térségében eltiltás hatálya alatt engedély nélkül horgászott egy balatonfüredi lakos, akinek tettért 112 500 forintot kell fizetnie, és 18 hónapig nem horgászhat.

Április 10-én egy visszaeső horgászt kaptak el a Keleti-Bozót-csatornán: a lengyeltóti lakosnak nem volt engedélye, ráadásul ebben az évben már másodszor szabtak ki vele szemben halvédelmi bírságot, 127 500 forintja bánta, mellé pedig 24 hónapos eltiltás párosult.

Az év eddigi legnagyobb bírságát, 167 500 forintot egy fonyódi horgászra vetették ki, és 30 hónapos eltiltást is kapott, amiért április 11-én Fonyód térségében megtartott négy pontyot, amelyből hármat bevezetett a fogási naplójába, a negyediket – amely hétkilós volt – pedig nem.