Nyitókép: MTI/Komka Péter

Bárki szervezhet gyerektábort, úgyhogy csak óvatosan!

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2023. június 21. 10:36
Jelenleg semmiféle szabályozás nem írja elő ki, hogy tarthat Magyarországon gyermektábort. A szakértők szerint ezért különösen fontos, hogy a szülők csak legális, azaz egyesület, alapítvány vagy vállalkozás által szervezett táborba küldjék a gyerekeket, és minden esetben kössenek szerződést.

Íjász, detektív vagy épp angol tábor – még mindig vannak szabad helyek a nyári gyermektáborokban, ám nem árt igyekezni. A sietség mellett azonban fontos az óvatosság is a vakáció megtervezésekor.

A jelenlegi jogszabályok ugyanis semmilyen végzettséget vagy szakmai tapasztalatot nem írnak elő annak, aki gyermektábort tart, netán ott gyermekfelügyeletet vállal. Még a büntetlen előélet sem követelmény – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője.

Tehát bárki, aki úgy gondolja, hogy szeretne tábort szervezni, az szervezhet tábort ma Magyarországon

– tette hozzá Kispál Edit.

Az sincs előírva, hogy hány gyermekre hány felügyelőnek, nevelőnek kell jutnia. Egyedül a táborhelyeknek kell speciális kritériumoknak megfelelniük. A turnusok előtt alapos nagytakarítást kell végezni, bizonyos létszám felett tábori orvosnak is lennie kell, valamint ki kell alakítani elkülönítőt a beteg gyerekeknek. Emellett az étkezést is a gyermekétkeztetési szabályoknak megfelelően kell bonyolítani – mondta a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító weboldal vezetője.

Tóth Béla azt tanácsolja a szülőknek, hogy

a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében csak legális, azaz egyesület, alapítvány vagy vállalkozás által szervezett táborba küldjék a gyerekeket.

Annál is inkább, mert ezek esetében van jogi kapcsolat a szülő és a táboroztatók között, így adott esetben van lehetőség reklamációra, kártérítésre és minden egyébre.

A taborfigyelo.hu annyiban lehet a szülők segítségére, hogy az oldalon megtalálható több mint ezer turnus mindegyikét ellenőrzik, hogy legálisan működnek, sőt, még a programokra is ránéznek. A TáborMinősítő oldalra pedig olyan vakációs lehetőségeket válogattak, amik megfelelnek mintegy 300 előre meghatározott kritériumnak a táborhely felszereltségétől az egészségügyi vagy szakmai felkészültségig – tette hozzá Tóth Béla.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint azonban még a legkörültekintőbben kiválasztott tábornál is érdemes a szülőknek egy rövid szerződést aláíratnia a szervezőkkel, és rögzíteni, hogy a befizetett összegért mit vállalnak. Ezzel a későbbi viták rendezése is egyszerűbb lehet. Panasz esetén először a táborszervezőhöz érdemes fordulni, ha pedig nem rendeződik a vita, akkor a vármegyeszékhelyeken működő békéltető testületek segíthetnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bárki szervezhet gyerektábort, úgyhogy csak óvatosan
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást