Nyitókép: pixabay

Komoly változás jön a szakrendelőkben, megváltozik az előjegyzés rendje

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2023. június 15. 19:49
Akár már az év végén elindulhat az a járóbeteg-irányítási rendszer, amely szervezettebbé teszi a betegutat a hazai egészségügyi intézményekben. A rendszer egyik fontos eleme a digitális előjegyzés, aminek köszönhetően nem kell majd a betegeknek a szakrendelőkben többórás várakozásra számítaniuk. Az Országos Kórházi Főigazgatóság által koordinált fejlesztésről Tóth Tibor orvosszakmai projektvezetőt kérdeztük.

A páciensek egyik legnagyobb problémája, hogy hogyan és mikor tudnak az alapellásából, a háziorvostól a szakrendelésbe eljutni, míg intézményekben az okoz nehézségeket, hogy egyszerre sokan érkeznek, nem megfelelő adminisztrációval, ami feleslegesen terheli a rendszert – magyarázta Tóth Tibor.

Az orvosszakmai projektvezető szerint az új járóbeteg-irányítási rendszer (és az úgynevezett EgészségAblak alkalmazás) abból az előjegyzésben bizonyosan képes lesz javítani a feltételeken. Mint mondta, az eddigi orvos–beteg egyeztetéseken túl kell lépni az ügyfélszolgálatok, akár az Ügyfélkapu mintájára az egészségügyben is, hogy a páciens tisztában legyen azzal, hogy mikor és hová kell érkeznie.

"Az informatikai háttérrel rendelkező előjegyzés – intézményi és beteg oldalról egyaránt – fontos része a rendszernek, mert csak ezáltal lehet tervezni, szervezni az erőforrásokat, rendelési időket és a humán erőforrást, a betegek számát" – magyarázta Tóth Tibor, aki szerint egyaránt kellemetlen, ha egy 30 beteggel számoló rendelési időben 70-en vagy akár csak öten érkeznek.

Miután évi 50-60 millió orvos–beteg-találkozásról van szó, a rendszer nem egyik pillanatról a másikra fog működni – hívta fel a figyelmet az orvosszakmai projektvezető. A betegút szervezéséhez szükséges alapelemek már rendelkezésre állnak, és jelenleg is harminc intézményben tesztelik, majd következő lépésként további hatvan intézményben is bevezetik az ősz folyamán. Tóth Tibor szerint az év végére mind a betegek, mind az intézmények oldalán komoly változásnak kell megvalósulnia.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Év végére komoly érzetet keltő változásnak kellene bekövetkeznie az egészségügyben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást