Nyitókép: Kupecki Nóra/Facebook

A kötelező akciókkal ügyeskedőkre szálltak rá, már zajlik a razzia

Infostart
2023. június 13. 14:40
A bírság több tízmillió is lehet.

Az Igazságügyi Minisztérium szakmai irányítása alatt működő fogyasztóvédelmi hatóság rendkívüli témavizsgálatot rendelt el a hétfői napon szerte az országban, hogy ellenőrizzük, hogy a családok védelmében meghozott új inflációellenes intézkedést maradéktalanul alkalmazzák-e a kereskedők – írja Facebook-bejegyzésében Kupecki Nóra.

Az alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár tájékoztatása szerint az ellenőrzések kiterjednek az árcsökkentés tényére és mértékére vonatkozó tájékoztatási, forgalmazási és árusítási kötelezettség megsértésnek vizsgálatára.

A fogyasztóvédelmi hatóság a jogsértés megállapítása esetén az adott jogsértéshez igazodóan bírságot szab ki, ami több tízmillió forint is lehet.

Amennyiben a jogsértés súlya indokolja, a bírság alkalmazása helyett, illetve mellett ideiglenesen megtilthatja a kereskedőnek a kereskedelmi tevékenység folytatását a jogsértéssel érintett üzletben, amelynek időtartama legalább egy nap és legfeljebb fél év lehet.

Éppen ezért nem éri meg áthágni a szabályokat és ezzel a szankciós infláció okozta nehéz helyzetben hátrányt okozni a magyar vásárlóknak – teszi hozzá Kupecki Nóra, felhívva egyben arra is a figyelmet, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságtól állandó jelenlétre számíthat minden kereskedő, ezért óva intenek mindenkit a jogsértésektől.