Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Elítélték a Lendvay utcában rendőrt megütő férfit

Infostart
2023. június 2. 14:18
Bíróság elé állították azt a férfit, aki május 19-én, a Lendvai utcai zavargáskor ököllel megütött egy rendőrt. Hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerős ítéletet hoztak ellene.

A Magyar Nemzet információja szerint az ügyészség két héten belül bíróság elé állította a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését már a nyomozás során beismerte.

Pénteken született ítélet. Eszerint a férfit egy év végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte.

Az ítéletet mind az ügyészség mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette.

A lap emlékeztet arra, hogy május 30-án, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt.

Az MTI tudósítása arra tér ki, hogy az ittas állapotban lévő elkövető is a testével tolta a rendőrsorfal első sorában álló egyik rendőrt, majd nagy erővel, ököllel felé ütött. Az ütés a rendőr sisakjának plexijét érte.