Nyitókép: Poike/Getty Images

Dróntáborba is mehet a gyerek nyáron, de van high-tech és paraszti tematika is

InfoRádió
2023. május 20. 12:09
Idén kiemelkedően sok különleges, olykor extrém és meghökkentő tematikával hirdettek meg nyári táborokat a gyerekeknek - közölte a tárborfigyelő.hu. Paraszt-wellness, fociakadémia, kutyakommunikáció, mesterséges intelligencia és TikTok-er képzés - ma már tényleg csak a szülők pénztárcája szab határt annak, hogy a diákok milyen táborokban tölthetik el a vakáció heteit. A katonai táborok minden korábbinál népszerűbbek.

Paraszt-wellness-tábor is lesz idén nyáron - mondta a gyermektáborok összehasonlításával és minősítésével foglalkozó Táborfigyelő.hu ügyvezetője az InfoRádióban. Tóth Béla azt is elárulta, hogy mit lehet csinálni egy ilyen helyen: "tehenet fejni, sajtot és igazi gyümölcsös házi joghurtot készíteni, csordát terelni, szénát betakarítani, szénásszekeret rakni is lehet".

Elmondása szerint a farmtábor is nagyon népszerű, ahol megtanítják a fiataloknak az állatok etetését, gondozását, sőt kipróbálhatják a túró- és a sajtgyártást is.

Meghirdettek egy olyan tábort is, ahol a kutyákkal való kommunikációra tanítják meg a gyerekeket, de lesznek high-tech kurzusok is, tette hozzá az ügyvezető. Elérhető idén robotikatábor, dróntábor, mesterségesintelligencia-tábor, de foglalható olyan digitálisélmény-tábor is, ahol kipróbálhatják a gyerekek a 3D-tervezést és -nyomtatást, a mikrovezérlők programozását, robotok irányítását. Sőt, film- és rajzfilmkészítés is terítéken van egy nyaraláson, itt kézzel rajzot klasszikus rajzfilmeket készíthetnek a gyerekek. Egy másik táborban egy 3D-s animációs film teljes elkészítésére tanítják meg a táborozókat a szakemberek.

Tóth Béla szerint egyre keresettebbek a katonai gyerektáborok is.

"A katonai és honvédelmi táborok témája még sok éve is extrémnek tűnt. Tavaly azonban már a Táborfigyelő felmérése alapján már a 4. legkeresettebb vakációs tematika volt. Van olyan militarytábor, ahol dzsungelkörülmények között hajtanak végre egy missziót a gyerekek, de olyan Pest megyei tábor is elérhető, ahol nemcsak egy hetes, hanem egy hónapos turnusok is vannak."

Sporttáborokat minden sportágban indítanak. Magyarországon még a Barcelona és a Juventus is szervez futballtábort, de aki újságírónak vagy tőzsdebrókernek szánja a gyerekét, az is talál neki megfelelő tábort - mondta Tóth Béla.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyre több ez extrém tematikájú gyermektábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást