Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vadai Ágnes a visszafoglalkoztatott katonákról: valakinek megjöhetett az esze

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. május 17. 18:59
A Magyar Honvédség visszafoglalkoztatja azokat a tiszteket, akiket az elmúlt hetekben szerelt le. A DK országgyűlési képviselője, korábbi honvédelmi államtitkár szerint hiba volt elindítani az elbocsátás folyamatát, mert az destabilizálja a honvédséget.

Egy év elején megjelent rendelet tette lehetővé, hogy a honvédelmi miniszter azonnali hatállyal elbocsáthasson olyan katonákat, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt.

Vadai Ágnes egykori honvédelmi államtitkár, a DK országgyűlési képviselője szerint az érintettek „egy sztálini tisztogatásnak estek áldozatul”. Nemes egyszerűséggel kirúgták őket – fogalmazott a politikus, emlékeztetve, hogy 45. életévüket betöltött és 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkező katonákról van szó.

Vadai Ágnes elmondása szerint ugyanakkor arról már korábban is hallani lehetett, hogy lesznek olyanok, akiket „ilyen-olyan” oknál fogva „megmentenek”, és készült is egy nem nyilvános kormányhatározat, amely a kormány engedélyéhez kötve lehetővé teszi a visszafoglalkoztatást. „Birtokomba került egy olyan levél, ami megmutatja az egész eljárást” – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő információi szerint egy olyan céget bíztak meg a visszafoglalkoztatásra váró katonák személyiségi és orientáltsági szűrésével, amely háromszor állt NAV-eljárás alatt, és mindössze egyetlen alkalmazottja van.

A DK-s politikus úgy véli, az, hogy a honvédelmi miniszter „kénye-kedve” szerint „kirugdoshat” 45 év feletti katonákat,

destabilizálja a Magyar Honvédséget és veszélyt jelent az országvédelemre.

A visszafoglalkoztatást illetően úgy fogalmazott, „valakinek megjöhetett az esze, ráeszmélve arra, hogy az a tudás, amit kirugdostak az elmúlt hónapokban, rettenetesen hiányzik a honvédségből”. Szerinte – ha megalázó procedúra elé is néznek – lesznek olyanok, akik végül a tudásukat kamatoztatni tudják majd a haza érdekében.

Ugyanakkor az eljárás körülményei, az alkalmazott cég és az a tény, hogy az ingyen dolgozik, kérdéseket vet fel – húzta alá. Vadai Ágnes ezért írásbeli kérdésekkel fordult a miniszterelnökhöz, akinek két héten belül kellene válaszolna.

Az InfoRádió az ügy kapcsán kereste a Honvédelmi Minisztériumot, de egyelőre nem válaszoltak a kérdéseikre. Az RTL Híradójának viszont

megerősítették, hogy az esetleges jövőbeni visszafoglalkoztatásra felmérést végeztek

az elbocsátottak között.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Visszahívnak az elbocsátott katonákat? Vadai Ágnes kérdései vannak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást