Nyitókép: Fotó: csepeli strandfürdő

Drasztikus drágulás jön idén a most nyitó strandokon

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. május 11. 09:25
Átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor.

Még mindig kisebb az érdeklődés a strandok és fürdők iránt, mint amekkora a koronavírus-járvány előtt volt – mondta az InfoRádióban a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Balogh Zoltán szerint ez részben a közelünkben dúló háború miatt van így, mivel elmaradnak a nyugati vendégek, illetve nem jönnek Magyarországra az orosz és ukrán turisták sem. Ennek elsősorban a keleti határhoz közeli fürdők, valamint Hévíz látja a legnagyobb kárát.

A főtitkár azt is elmondta, hogy a belföldi turizmus már nagyjából visszazökkent a korábbi kerékvágásába, köszönhetően a SZÉP-kártya zsebeinek megszüntetésének is.

A fürdőszövetség főtitkára elmondta még, hogy a korábbi, május 1-jei szezonnyitás kitolódott a pünkösdi hosszú hétvégére. Sok fürdő és strand inkább ekkor nyitja meg a kapuit, hiszen ezt követően alig két héttel már kitör a nyári vakáció is, amikor igazán sok vendégre számíthatnak.

Balogh Zoltán azt is megemlítette, hogy az árak igencsak megemelkedtek tavalyhoz képest. A mintegy 40 százalékos drágulásnak több oka is van. Egyrészt az energiaárak jelentős növekedése, másrészt pedig az, hogy emelkedett a garantált bérminimum, így a fürdők személyi költségei is nagyobbak lettek. Az energiadrágulás egy további hatása pedig az, hogy

drasztikusan megnőtt vízkezeléshez használt vegyszerek ára.

A főtitkár úgy véli: az is jelentősen növeli az idén a belépők árát, hogy a fürdők az elmúlt két évben, egy jogszabály miatt, nem emelhettek árat. Bár ez a tilalom már tavaly júniusban megszűnt, az üzemeltetők akkor még nem akarták jelentősebben emelni a jegyárakat.

Jó hír viszont – közölte a Magyar Fürdőszövetség főtitkára –, hogy a felújítás miatt ideiglenesen zárva tartókat leszámítva, minden fürdő túlélte a koronavírus-járványt és az energia-árrobbanást is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Drasztikus drágulás jön idén a most nyitó strandokon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást