Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Magyar találmánnyal lepik meg Ferenc pápát

Infostart
2023. április 28. 12:56
Egy év után nemrég, többek között egy speciális lágylézer technológiának köszönhetően állhatott fel a kerekesszékből Ferenc pápa. A szentatyának súlyos ízületi kopás és az ezzel járó gyulladás miatt akadtak gondjai a mozgással, amit kórházban kezeltek lágylézerrel, ám egy magyar kutató-fejlesztő cégnek köszönhetően a pápa immár a saját rezidenciáján folytathatja a kezelést.

A lágylézerek orvosi alkalmazását az 1970-es években kezdte el fejleszteni Mester Endre és Rózsa Károly, mára pedig közleményük szerint igazi hungarikummá nőtte ki magát a találmány, amit az évek során tökéletesítettek.

„A lágylézert régóta alkalmazzák a gyógyításban, ám sokáig problémát okozott a használatánál, hogy a lézerfény nagyon veszélyes a szemre. Mester Endre és édesapám, Rózsa Károly azonban az évekig tartó kutatásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően sikeresen kiküszöbölte ezt a problémát. 2012 óta gyártunk olyan lágylézer-készülékeket, amelyek otthon is biztonsággal alkalmazhatóak, ebből visz most Mester Endre fia, Mester Ádám egy készüléket a szentatyának” – tájékoztatott a Safe Laser kutató-fejlesztő cég tulajdonosa, Rózsa Tamás villamosmérnök.

Rózsa Tamás arra is kitért, hogy a lágylézer-terápia rengeteget segít az olyan mozgásszervi problémák enyhítésében, mint amellyel a pápa is küzd.

„Sok porckopással küzdő betegnek, főleg, ha valamilyen társbetegsége is van, nem megoldás a műtét, mert nem végezhetik el az operációt a kockázatok miatt. Ezekben az esetekben kulcsfontosságú, hogy hosszú távon is biztonságosan alkalmazható módszerrel csökkentsék a fájdalmukat, ebben nyújt segítséget ez a lézertechnika. Sajnos ez a betegség magától nem gyógyul meg, és a pápa esetében is valószínűleg az volt a cél, hogy minél kevesebb legyen a fájdalom és a mozgás se okozzon problémát” – tette hozzá a szakember.

A vállalkozás tájékoztatása alapján a lágylézer-technológia azért egyedülálló, mert a sejtek szintjén hat, emiatt számos egészségügyi problémára jelenthet hatékony megoldást.

Meglepetés lesz a pápának

A pápa magyarországi látogatása alkalmával fogadja Mester Ádámot, aki a Safe Laser egyik csúcstechnológiás készülékét viszi ajándékba a szentatyának.

„Ez az az eszköz, ami az élvonalbeli sportolók kezelésében is nagyon fontos szerepet játszik egy-egy sportsérülés után. Az eszköz előnye, hogy otthon is lehet alkalmazni, míg egy kórházi lézeres kezelésre jó esetben is 5-6 hetet kell várni. A mozgásszervi sérüléseknél nagyon fontos, hogy a kezelés időben elkezdődjön és a javuló állapot fenntartásához rendszeres kezelések szükségesek, ezért Ferenc pápa esetében is nagy könnyebbség lehet, hogy nem kell a kórházba látogatnia a kezelésekre. Ha jól tudom egyébként, a pápa nem tud az ajándékról, a készülék meglepetés lesz majd a számára” – tette hozzá Rózsa Tamás.