Nyitókép: izzzy71/Getty Images

Elhunyt a rendszerváltó országgyűlési képviselő

Infostart
2023. április 21. 12:56
Páris András az SZDSZ képviselőjeként 1990 és 1998 között volt a parlament tagja. 69 évet élt.

Életének 69. évében elhunyt Páris András, az SZDSZ volt képviselője. 1990 és 1998 között volt az Országgyűlés tagja, a honvédelmi és a környezetvédelmi bizottság munkájában vett részt – közölte honlapján az Országgyűlés.

Páris András 1954. december 1-jén született Budapesten. Az általános és a középiskolát is Budapesten végezte, 1973-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. A kalocsai sorkatonai szolgálat után 1974-tõl az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult. 1979-ben szerzett jogi diplomát, akkortól tagja volt a Magyar Jogász Szövetségnek.

1991-ig a Siófoki Ügyvédi Munkaközösségben dolgozott. 1989. decemberében lépett be a Szabad Demokraták Szövetségébe (SZDSZ). Az 1990-es választások második fordulójában Somogy megye 3. sz. (Siófok és környéke) választókerületében képviselővé választották.

Az 1994-es választásokon volt választókerületében indult, ő vezette az SZDSZ Somogy megyei területi listáját is. Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában csak a harmadik helyen végzett, mandátumát a területi listáról szerezte.