Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Csermely Ákos: lassan újra kellene gondolni a média fogalmát

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2023. április 21. 07:39
Napjainkra gyökeresen megváltozott a média. Míg régen kevesen szóltak sokakhoz, ma sokan szólnak kevesekhez – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csermely Ákos médiaszakember, a 27 éve indított Média Hungary konferencia alapítója. Szerinte a streamingszolgáltatók nehéz helyzetbe hozták a lineáris tartalomkészítőket, de még komoly jövőt lát a televíziózásban.

Óriási változások történnek, sőt, meg merem reszkírozni, hogy lassan a média fogalmát is újra kellene fogalmazni, hogy mit is jelent – kezdte Csermely Ákos az InfoRádió Aréna című műsorában. A médiaszakember, az immáron 27 éve indult Média Hungary konferencia viszonylatában úgy fogalmazott, míg régen nagyon kevesen beszéltek sok emberhez, mára ez nagyon megváltozott.

Mint mondta, régen voltak a kiadók, a rádiók és a televíziók, amelyek mindenkihez szóltak, és nem volt nehéz akár 4,5 millió embert is elérni egy-egy adással, amelyek úgymond közösségi programnak számítottak, hiszen „másnap lehetett a munkahelyen arról beszélni, hogy a Korda Gyurin milyen zakó volt rajta, ki hogy táncolt, ki látta a híradót, ki látta a Dallast, stb.”

Aztán bejött az internet, majd a Web 2.0, és elkezdett mindenki mindenkihez beszélni. Ez az új állapot 2002-től kezdett kialakulni egészen mostanáig, amikor viszont már azt kell mondjuk, hogy mindenki beszélhet kevesekhez – magyarázta Csermely Ákos.

„Kevesen beszéltek sokakhoz, aztán mindenki beszélt mindenkihez, most viszont mindenki beszél kevesekhez, hiszen a média szilánkosodott”

– foglalta össze.

Csermely Ákos a műsorban azt is kifejtette, hogy szerinte számos ok miatt komoly jövő áll vagy állhat a televíziózás előtt, bár a hagyományos médiának az új üzleti modelljei vagy az új fogyasztás ellentétes érdekeltségű kezd lenni a régivel. Kiemelte: az 1800-as évek forradalmát éljük, és ez a médiát sem kerülheti el, bár szerinte a hazai lineáris televíziós szolgáltatások ezt is felismerték és dolgoznak is rajta, de ez nem megy egyik napról a másikra.

Mint hangsúlyozta, mára több mint 120 magyar nyelvű csatorna érhető el, amelyeknek most már nemcsak egymással, hanem – a legfőképp még filmeket sugárzó – streamingszolgáltatókkal és a közösségi médiával is fel kell venniük a versenyt. A médiaszakember megjegyezte, a streamingszolgáltatók nemcsak a saját tartalmaikat sugározzák, hanem gyártják is, sőt, már élő közvetítésekben, reality show-kban is gondolkodnak, de az igazi „jajveszékelés” majd akkor lesz, amikor a mostaniaknál is gazdagabb „Big Five”, vagyis a Google (Alphabet), Apple, Facebook (Meta), Amazon, Microsoft fog igazán betörni a piacra.

Egyetértett azzal, hogy a pandémia során nemhogy sokat nézte, de sokat is tanult a közönség arról, hogy hogyan működik a lineáris televíziózás mellett az úgynevezett non-lineáris médiafogyasztás. Úgy látja, ez annál is inkább hátrányos előbbiekre nézve, hogy egyre nehezebb számukra a filmek beszerzése, illetve hogy a sportközvetítések és realty-k irányába is nyitni kívánnak a streamingszolgáltatók.

Csermely Ákos úgy véli, a magyar televízióknak a hazai gyártás jelenthet kiutat, aminek már látni jeleit, „csodálatos” műsorokat csinálnak, kérdés, hogyan lehet majd bírni, hiszen a magyarországi piac nem túlzottan nagy. Talán olyan műsorokat kellene gyártani, amiket esetleg külföldre is el lehet vinni – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csermely Ákos az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást