Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kormányterv: kilométerpénz járna azoknak, akik kerékpárral járnak munkába

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. április 20. 20:05
A munkáltatók az adó terhére vehetnének bringákat, és szervizelhetnék is azokat. A gyerekekre pedig akár két közlekedési alapismeretek vizsga is várhat – ismertette a Nemzeti Kerékpáros Stratégia részleteit Révész Máriusz.

Mint az Infostart is beszámolt róla, elkészült a Nemzeti Kerékpáros Stratégia. A dokumentum 2030-ig jelöli ki a kerékpáros közlekedés legfontosabb fejlesztési céljait.

Az aktív Magyarországért felelős államtitkár, Révész Máriusz az InfoRádióban kiemelte: a tervek között szerepel, hogy a gyerekek közlekedési alapismeretekből és gyakorlati kerékpározásból is vizsgát tegyenek, a kerékpáros munkába járást pedig akár kilométerpénz igénylésével is támogatnák.

"Több mint öt évet dolgoztunk ezen az anyagon, ennél lényegesen jobbat nem lehetett volna készíteni, ez annak köszönhető, hogy mindenkit bevontunk:

  • a Magyar Kerékpáros Klubot
  • a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséget
  • a Magyar Kerékpáros Szövetséget
  • a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetséget.

Mindenki elmondta a véleményét, ráadásul az elmúlt időszakban Hollandiában, Dániában, olyan országokban, ahol ebben előrébb tartanak, továbbképzéseket szerveztünk polgármestereknek. Láttuk azokat a folyamatokat, amelyek a világban vannak. Lefordítottuk az angol és a holland stratégiát is. Természetesen mindenen lehet polírozni, csiszolni, ezért az anyagot társadalmi vitára bocsátottuk, május 22-ig lehet véleményezni. Ha mi is úgy látjuk, hogy előrevisz egy javaslat, akkor be fogjuk építeni" – részletezte Révész Máriusz.

Harminc intézkedési sort fogalmaztak meg a stratégiában, a legfontosabb fejlesztendő terület a mindennapi kerékpározás, amit "hivatásforgalmi kerékpározásnak" szoktak nevezni.

"Végeztünk kutatásokat is, ezek azt mutatják, hogy a városokban az emberek azért nem mernek kerékpárra szállni, mert nem érzik eléggé biztonságosnak a közlekedést. A hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján az anyagban egyértelművé tettük, hogy városokban, ahol sok a keresztutca,

mindenképp irányhelyes kerékpárutak, kerékpársávok építése a kívánatos, sokkal nagyobb a baleseti kockázat az egy oldalon vezetett, kétirányú kerékpárutaknál.

A kerékpáros turizmusban a hálózatosodás irányába szeretnénk menni, kijelöltünk 12 kerékpáros turisztikai régiót, ezekben szeretnénk fejleszteni. Elkezdődött már a kialakítása a kerékpárosbarát szolgáltatói hálózatnak, rövidesen elérjük a háromezer kerékpárosbarát szolgáltatói számot. A következő nagy csomag a szemléletformálás, ezt az angol és a holland anyagban is láttuk. Ezekben az országokban nagyon fontosnak tartják, hogy fellépjenek az autóval iskolába hordás ellen, sok káros hatása is van ennek" – ecsetelte Révész Máriusz. Ilyen kampány például a már hosszú évek óta működő "Bringázz a munkába!" is.

Külön kitért még a gyerekek közlekedési alapismereti tudására. Ezekből akár két vizsga is lehetne,

  • egy 4–5. osztályos korban,
  • egy gimnáziumban.

A kilométerpénzről pedig elmondta, a munkahelyek biztosíthatnának adómentesen kerékpárokat a munkavállalók számára, ezeket el is számolhatják, a szervizelés költségeit is, ehhez jönne hozzá a bringás kilométerpénz az autós mintájára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elkészült a Nemzeti Kerékpáros Stratégia – Révész Máriusz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást