Nyitókép: Pixabay

Brutális, ami idén a horgászokra vár

Infostart
2023. április 14. 05:30
Mélyen zsebbe kell nyúlni annak, aki horgászni akar.

Az üzemeltetők egyre jobban spórolnak, van, ahol külön kell 500–1000 forintot fizetni egy mosakodásért, zuhanyzásért, másutt nincsen szemétszállítás. Sőt, van olyan tó is, amely átalakul, és a jövőben esküvői helyszínként funkcionál – derül ki a kemma.hu összeállításából.

A költségek általában két nagy részből állnak össze. Az egyik felét a jegy és a kötelező felszerelés teszi ki:

amíg korábban a 12 órás normál napijegy 1500–2000 forint volt, most már 4000–5000 forintot is elkérnek érte.

Aki faházat bérel, annak is jóval mélyebben kell zsebbe nyúlni, az eddigi 7–8 ezer forint után most 12–15 ezer forintot is elkérnek egy házért, és ebben az árban már nincs benne a rezsi, mint eddig, most már ki kell fizetni az elfogyasztott áramot is.

Eddig a 24 órás horgászat kijött mintegy 20 ezer forintból, most mindennel együtt 40 ezer forintba kerül. A költségekhez még hozzá kell számolni az étkezés árát is. A reggeli, ebéd és vacsora eddig megvolt 3–4 ezer forintból, de már a duplájába is kerülhet, így egy háromnapos horgászat eddig útiköltséggel együtt 40 ezer forintba került, most viszont egy hétvégi kikapcsolódás 70–80 ezer forintot is elvihet.

A megemelkedett árak sok horgászt tartanak vissza szabadidős tevékenységüktől, ez észrevehető abból is, hogy bőven van szabad horgászhely.

Változás még, hogy sok horgásztónál megszűnt a halas jegy,

mert a halak beszerzési árai miatt nem éri meg a tógazdáknak, ha sokan hazaviszik a kifogott példányokat. Vannak horgászhelyek, melyek ki sem nyitnak idén, vagy például a drága faanyag­árak miatt nem tudják felújítani a stégeket.