Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Postabezárások: fontos választ adott a Magyar Posta

Infostart
2023. április 13. 15:38
A somogyi kistelepülések nem tudják átvenni a hivatalok működtetését, de a társaság szerint így sincs szó bezárásról.

Több somogyi kistelepülés önkormányzatát is megkereste a Magyar Posta Zrt. azzal kapcsolatban, hogy ha lehetőségük van rá, akkor vegyék át a településen lévő postahivatalok üzemeltetését, vagy a szolgáltatást. A sonline.hu megkeresett több helyi polgármestert, és kiderült, a lehetőséggel a felvak nem tudnak élni.

A több mint 900 lelkes Darányban évtizedek óta működik a posta. Villányi László polgármester elmondta, kaptak egy szerződéstervezetet a postától, amiben azt kérték, hogy az önkormányzat vegye át a posta üzemeltetését, de nem fogadták el az ajánlatot, mert hiába ad a Magyar Posta Zrt. 232 ezer forintos havi támogatást a működéshez, de így sem tudják vállalni.

A vései önkormányzatot is megkereste a társaság, hogy vegyék át a szolgáltatást a faluban, de biztosra vehető, hogy nem tudnak élni a lehetőséggel, mert a jelenlegi postaépületet nem tudnák fenntartani, és nincs olyan intézmény sem, ahol helyet tudnának biztosítani a postának.

Jután viszont már át kellett állni a mobilpostai szolgáltatásra, és a posta helyi rezsiköltségeit már hosszú évek óta az önkormányzat fizeti, a Magyar Posta csak néhány tízezer forinttal járul hozzá a havi kiadásokhoz.

A lap megkereste az 1500-nál alacsonyabb lélekszámú településeket érintő postaátalakítással kapcsolatban a Magyar Posta Zrt. sajtóosztályát, amely cáfolta azt a hírt, amely szerint bezárnák azokon a településeken a postafiókokat, ahol az önkormányzat nem veszi át az üzemeltetést. Önkormányzatokkal, országos kereskedelmi hálózatokkal és vállalkozásokkal is tárgyaltak egy új típusú partneri együttműködési lehetőségről, és hamarosan az első szerződéseket is megkötik. Ha az önkormányzat vagy a vállalkozó nem kívánja átvenni a postahivatal működtetését, akkor a Magyar Posta szerződésben vállalt egyetemes szolgáltatói kötelezettségeként, a törvényi keretek között látja el a feladatait a jövőben.