Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Izgalmas videón az M3-as metró nemrég átadott két állomása

Infostart
2023. április 1. 05:00
Feladatai végéhez közeledik a vasútépítő cég a metróvonal felújításában.

A Swietelsky Vasútechnika Kft. tavaly decemberben fejezte be a vágányépítést az M3-as metró vonalán. Ennek köszönhetően, az Arany János utca és Nyugati pályaudvar állomás március 20-i együttes átadása után nyílt meg a lehetőség, hogy a szerelvények a két végpont – Újpest-Központ és Kőbánya-Kispest – között megszakítás nélkül közlekedjenek.

Májusig azonban nem lehet még le- és felszállni a Nagyvárad tér és Lehel tér megállónál, azokat ugyanis tervezetten májusban vehetik birtokba az utasok – emlékeztet a magyarepitok.hu, hozzátéve, hogy az állomások a Swietelsky Építő Kft. munkájával újulnak meg.

A Vasúttechnika a vonalon nemcsak a vágányhálózat átépítéséért, hanem a gyengeáramú rendszerek kiépítésért is felelt. Felújították a régi, megmaradó vasúti biztosítóberendezést, valamint a legmodernebb technológiával egy teljesen új tűzjelző hálózatot építettek ki. Az utasok biztonságát és tájékoztatását új utastájékoztatók, vizuális és hangos segélykérők, tűzcsapok, kamerák, füstérzékelők, stb. szolgálják.

A kivitelező cég a metrófelújításhoz kapcsolódóan a BKV Kőér utcai járműtelepén, valamint a Szabó Ervin téri Diszpécserházban is végez munkákat, ezek jelenleg is folyamatban vannak – jegyzi meg a portál.