Nyitókép: iantfoto/Getty Images

Több közvetlen uniós forrásra pályázhatnak civil szervezetek

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. március 30. 20:47
Az Ökotárs Alapítvány igazgatója elmondta: a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program körülbelül másfél milliárd eurós keretösszeget kapott a teljes hétéves költségvetési ciklusra.

"Számtalan különböző fejlesztési és egyéb cél van, amire az Európai Bizottság támogatást nyújt. Vagy maga a bizottság a saját intézményrendszeren keresztül, vagy a tagállamokkal együttműködve úgynevezett közös megvalósításban" – mondta az InfoRádióban Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.

A bizottság által közvetlenül nyújtott támogatások is, melyek a civil szervezeteknek elérhetők, több formát öltenek. Különböző célokat szolgálnak: környezetvédelmi, kutatás-fejlesztési, oktatási, kulturális és egyéb területeken nyújt támogatásokat.

Az igazgató azt nem tudta megmondani, hogy mekkora forrás volt korábban elérhető a civileknek, és mennyi lesz most. Móra Veronika egy programot kiemelt: ez a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program, ami több korábbi programból olvadt össze. Ezek a korábbi költségvetési ciklusban összesen 800 millió eurós keretösszeggel gazdálkodhattak. Ehhez képest

a mostani program körülbelül másfél milliárd eurós keretösszeget kapott a hétéves költségvetési ciklusra.

A program egy "ernyő", ami az uniós jogokkal és értékekkel összefüggő területen nyújt támogatásokat.

Az Ökotárs Alapítvány igazgatója megjegyezte: sokféle pályázati kiírás van, példaként említette a gyerekjogokat, a választásokkal összefüggő ügyeket, az EU-n belüli szabad mozgást és szabad munkavállalást, az igazságszolgáltatás és a civil társadalom megerősítését. Az adott témakörrel foglalkozó különféle szervezeteknek készülnek a pályázati kiírások.

"A korábbi költségvetési ciklusban a mostani program előfutárainál szintén pályáztak és nyertek támogatást magyarországi civil szervezetek is. Általában az volt a tapasztalat, hogy óriási túljelentkezés vol, legtöbb esetben

tízszeresnél is több szervezet pályázott, mint amennyi támogatáshoz tudott jutni.

Nyilván ez volt az egyik oka a költségvetés emelésének" – mondta Móra Veronika.

Azoknak, akik most szeretnének pályázni, az Európai Unió központi portálján, a Funding & tendersen találhatnak információkat az Európai Bizottság által működtetett pályázatokról. Ott kell végignézni, hogy a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek programon belül milyen pályázati felhívások vannak.

A pályázatok elkészítése, elbírálása, átfutási ideje a pályázón is múlik, de általában 2-3 hónapig lehet benyújtani. A tapasztalatok szerint ezután fél évvel bírálják el és kötik meg a szerződést. A bizottság csak arról ad ki információt, hogy egy-egy adott pályázati felhívásra mennyi pályázat érkezett, de azt nem hozzák nyilvánosságra, hogy ki pályázott.

A program újdonsága

Most már úgy is tudnak a civil szervezetek közvetlenül brüsszeli forrásokra pályázni, hogy nem mennek végig az bizottság eljárásrendjén. A program bevon pályázati úton kiválasztott közvetítő szervezeteket, amelyek a tagországokban működnek, és közelebb vannak a civil szervezetekhez. Ezáltal lehetővé válik, hogy kisebb, regionális szinten működő civil szervezetek is a siker esélyével indulhatnak a pályázatokon. A kisebb szervezetek, például a nyelvi akadályok, az adminisztratív felkészültség hiánya miatt közvetlenül brüsszeli intézményrendszerhez aligha tudnának pályázni.

"Magyarországon az egyik ilyen lehetőség a Közös Értékeink Program, amit az Ökotárs Alapítvány által vezetett négytagú konzorcium működtet" – tette hozzá Móra Veronika.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több közvetlen uniós forrásra pályázhatnak civil szervezetek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást