Nyitókép: Facebook/ Szijjártó Péter/ MARTON_KIRALY

Szijjártó Péter: "nagy dolog, ami a Práter utcában történik"

Infostart
2023. március 23. 16:30
Csütörtökön egészségügyi innovációs központot adtak át a fővárosban.

Józsefvárosban átadták a Patológiai Innovációs Inkubátor Kft. központját. Az ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: az átadással az első projekt megvalósítása is kezdetét veszi, amelynek keretében mesterséges intelligencia alapú orvosi berendezést fejlesztenek a daganatos betegségek, elváltozások gyorsabb és precízebb diagnosztizálása érdekében.

A brit-japán tulajdonosi háttérrel rendelkező cég másfél milliárd forintos beruházásához az állam 190 millió forint támogatást nyújtott, így segítve húsz új kutatás-fejlesztési munkahely létrejöttét.

A miniszter frusztrálónak nevezte, hogy bár bizonyos halálos betegségek hosszú évtizedek óta jelen vannak és ismertek, mégsem sikerült máig tökéletes ellenszereket kifejleszteni.

"Zajlik egy versenyfutás, de most nem az időeredményért, nem egy éremért, nem egy sportdicsőségért zajlik, hanem az életért gyakorlatilag.

A kutatás, az innováció, a fejlesztések futnak versenyt a továbbra is halálos betegségekkel, és itt a győzelmet nem éremben, hanem megmentett emberéletekben mérik" - jelentette ki.

Beszédében Szijjártó Péter leszögezte, hogy az államnak fontos feladata azon feltételek és környezet biztosítása, amely megfelelő ösztönző az innovációhoz, amely lehetővé teszi az eredményes fellépést a súlyos betegségekkel, illetve világjárványokkal szemben is.

"Ezért is nagy dolog, ami itt Józsefvárosban, a Práter utcában történik, (...) amelynek nyomán még jobb körülmények jönnek létre, és még jobb eredményeket várunk az egészségügyi kutatások és fejlesztések terén" - fogalmazott.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a japán tulajdonosi háttérrel rendelkező brit befektetők a digitális mikroszkópok fejlesztésében élenjáró, magyar 3DHISTECH Kft.-t választották partnernek, ami kiváló példa a két ország közötti együttműködés sikerességére.

"Talán kevesen tudják, de Kínában az első covidos eset biopsziás patológiai diagnózisát a digitalizáció területén éppen a 3DHISTECH eszközeivel tudták elvégezni Sencsenben, Kínában"

- mondta, rámutatva, hogy a kormány már korábban is biztosított támogatást a cég fejlesztéseihez.

A 3DHISTECH Kft. a világ vezető digitális mikroszkóp fejlesztő- és gyártó vállalkozásainak egyike. A vállalat rendszereit 80 országban használják. A cég nyolcezer négyzetméteres budapesti gyártócsarnokát 2021 januárjában adták át.