Megint van részesedése a Yettelben a magyar államnak – a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2023. március 20. 20:35
A Vodfone után a Yettelben is közvetett részesedést szerzett a magyar állam. Érkezik az első azeri olajszállítmány a Molhoz. Az Ukrajnának nyújtandó, közös lőszerbeszerzésről szóló megállapodást tizenhét európai uniós tagállam és Norvégia írta alá.

A Vodfone után a Yettelben is közvetett részesedést szerzett a magyar állam – közölte a Gazdaságfejlesztési minisztérium. Ennek részeként a 4iG Vodafone részvényeket kap, cserébe a Yettelben levő részesedéséért. A tranzakcióval az Antenna Hungária 70,5 százalékra növeli részesedését a Vodafone Magyarországban, és megszűnik befolyása a magyarországi Yettelben. Az államnak pedig a hazai telekommunikációs ágazat piacvezető szereplői közül kettőben is kisebbségi részesedése lett.

Érkezik az első azeri olajszállítmány a Molhoz. A társaság közölte: az Azeri Light típusú kőolajat azon az azerbajdzsáni mezőn termelték ki, amelyben a Mol a harmadik legnagyobb részvényes. A 90 ezer tonna kőolajat tartályhajón vitték Törökországból a horvátországi Omišaljba, ahonnan aztán az Adria vezetéken keresztül a pozsonyi finomítóba kerül. A Mol közleményében azt írta, hogy az új forrásból származó kőolaj erősíti a Mol-csoport rugalmasságát és ellenállóképességét, amely különösen fontos az orosz eredetű kőolajtermékek exportjára kivetett EU-s szankciók életbe lépése után.

Hétmilliárd eurót ajánlottak fel a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés túlélőinek megsegítésére és az újjáépítésre a nemzetközi adományozók - közölte az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen a nemzetközi donorkonferenciát lezáró beszédében kiemelte: az összegyűlt összeg meghaladta a várakozásokat. Hozzátette: a nemzetközi adományból 950 millió euró juthat Szíriába is, humanitárius segítségnyújtásra és a helyreállításra.

Az Ukrajnának nyújtandó, közös lőszerbeszerzésről szóló megállapodást tizenhét európai uniós tagállam és Norvégia írta alá - közölte az Európai Védelmi Ügynökség. A megállapodás értelmében az aláíró országoknak rövidebb távon lehetőségük nyílik gyorsított eljárásban 155 milliméteres tüzérségi lövedékek, valamint hosszabb távon több lőszertípus beszerzésére. Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő üdvözölte a tizenhét uniós tagállam döntését.

Magyarország nem vesz részt az ukrajnai lőszerszállításban, ugyanakkor nem is akadályozza az Európai Unió többi országát abban, hogy így tegyenek – közölte külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben. A fegyverszállításokat az Európai Békekeretből finanszírozzák, de Szijjártó Péter azt mondta, hogy a Magyarország által befizetett húszmillió eurót már célra: a Nyugat-Balkán stabilitásának erősítésére és a migrációs nyomás mérséklésére fordítják majd.

Oroszország mindig nyitott a tárgyalásokra, és tisztelettel viszonyul Kína ukrajnai rendezési tervéhez - jelentette ki az orosz elnök, amikor a Kremlben fogadta kínai partnerét, Hszi Csin-pinget, aki három napos hivatalos látogatást kezdett az orosz fővárosban. Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy tanulmányozta a kínai elképzelést. Közben az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára azt hangoztatta, hogy az ukrajnai háború befejezésére kidolgozott kínai béketerv megvalósulásához Oroszországnak vagy kapitulálnia kell, vagy ki kell vonnia csapatait Ukrajna területéről.

Oroszország ingyenesen fog gabonát szállítani a rászoruló országoknak, ha megszűnne a fekete-tengeri élelmiszer-megállapodás - jelentette ki az orosz elnök. Vlagyimir Putyin egy konferencián kiemelte: Moszkva elvárja, hogy követeléseit maradéktalanul teljesítsék, hogy a gabona és a műtrágya a rászoruló afrikai országokba kerülhessen. Az orosz külügymisztérium közölte, hogy az élelmiszer-megállapodást változatlan feltételekkel hosszabbították meg további 60 napra.

Munkacsoport alakul az ukrán gabona okozta piaci krízis vizsgálatára - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A szervezet rendkívüli ülésen vitatta meg a kelet-közép-európai, így a magyar piacokat is érintő ukrán gabona okozta problémákat. A közlemény az Ukrajnából beszállított gabona piaci zavarokat okoz, mert letöri az árakat, és eladhatatlanná teszi a hazai terményeket.

Tovább nőttek az albérleti díjak februárban. A Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com lakbérindexe azt mutatja, hogy éves összevetésben országosan 20, Budapesten 21 százalékos volt az áremelkedés. A fővárosban valamennyi kerületcsoportban emelkedtek a lakbérek egy hónap alatt. Március közepére 210 ezer forintra emelkedett Budapesten az átlagos bérleti díj. A vármegyeszékhelyek között Veszprém a legdrágább 155 ezer forintos átlagos bérleti díjjal, utána következik Győr, Debrecen és Székesfehérvár egyaránt 150 ezer forinttal.

Hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár a 3-as metró. A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények. A felújított Arany János utcai állomás átadóján a területfejlesztési miniszter azt hangsúlyozta: a metrófelújítás a magyar kormány, a főváros és az Európai Unió együttműködésével valósult meg, és a költségek kétharmadát az unió állta. Karácsony Gergely főpolgármester kiemelte, hogy a májusban befejeződő felújítással a 3-as metró valamennyi állomása akadálymentessé válik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó – 2023. március 20.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást