Nyitókép: Pethő Krisztián

Kék színű víz folyt Dunakeszi féltett patakjában

Infostart
2023. március 20. 16:18
Hatalmas a riadalom Dunakeszin, a Budapest melletti város Kiscsurgó nevű patakja ugyanis kék színűvé vált. A nyomok egy csatornához vezettek.

Szombat délelőtt a Fő úton, egy helyi hipermarket bekanyarodó sávjában a csatornaszem befordult, majd belőle kék színű "trutyi" szivárgott elő - írja a Dunakeszipost.

Erről először városban Pethő Krisztián képviselő számolt be közösségi oldalán. A helyi politikus az írja, hogy a DMRV-nek (vízművek) bejelentette az esetet, akik elvégezték a helyszíni javítást. Csakhogy a közelben lévő, a helyieknek ikonikus Kiscsurgó patak vize is elszíneződött.

A Katasztrófavédelem mobil laborja a helyszínen vett mintát és azt állapították meg, hogy "nem mutatható ki a környezetre ártalmas anyag".

Azt pontosan nem tudni, hogy mi okozta a feltűnő szennyeződést, de a szín a közismert mobilvécék fertőtlenítő folyadékára emlékeztette az itt élőket, köztük a képviselőt is. Arról már nem is beszélve, hogy a csatornánál papírmaradványokat is találtak (ez a képeken is látszik), de hogy ez összefüggésben van-e az esettel, azt hivatalosan nem erősítették meg.