Nyitókép: Facebook/ Csőzik László/ Balogh Alex

Csőzik László: az országos ellenzék ramaty állapotban van

Infostart
2023. március 20. 15:11
Érd polgármestere azt mondta: a jövőre szeretne indulni a választáson, de az még kérdés, hogy civil jelöltként indulna-e.

"A választásnak nagyobb tétje lesz, mint valaha. Ha az ellenzéki pártok elvéreznek, a megnyert önkormányzatok száma akárcsak a felére csökken, akkor a következő országgyűlési választásokra a mostani ellenzék eltűnik a süllyesztőben. Nem lesz értelme elindulni se" – nyilatkozta a Népszavának adott interjújában Csőzik László, Érd polgármestere.

Mint mondta, ha az ellenzék meg tudná tartani a jelenlegi pozíciókat és behúzná mellé azokat a településeket, ahol 2019-ben nem sok hiányzott, akkor érdemi hatalmi ellensúlyt képezhetne a kormánnyal szemben. "Az előjelek nem túl jók. Az országos ellenzék ramaty állapotban van, semmi esélyt sem látok az összefogásra" – mondta.

Szerinte az sem hallgatható el, hogy nagyon kevés az olyan ellenzéki önkormányzat, ahol az elmúlt négy évben a települési érdekekre tekintettel félre tudták tenni a pártpolitikát és látható eredményeket tudnak felmutatni. "Holott

a választókat nem érdeklik a pártcsaták, csak az, hogy mi történik a településükön. A belső vitákkal csak megágyaznak a Fidesz visszatérésének"

– fogalmazott, és példaként Jászberényt említette, ahol a helyi ügyekre, közösségekre támaszkodva lehet sikereket elérni.

Csőzik László azt mondta, hogy a jövő évi országgyűlési választáson "mindenképpen" szeretne újraindulni. Az még kérdés, hogy civil jelöltként indulna-e. Úgy véli, az elmúlt évek középre húzó, szövetségkereső attitűdje és a sok munka, amely Érd valamennyi lakóját szolgálta, meghozta a gyümölcsét. Szerinte ha ma lenne a választás, ismét megnyerhetné.

"Ha a kampány idejére országos szinten marad ez a politikai széthúzás az ellenzéken belül, akkor azt fogom javasolni a csapatomnak, hogy civil jelöltként vágjunk neki"

– mondta.

A felesége, Bősz Anett a Magyar Liberális Párt elnöke, de a Demokratikus Koalíció jelöltjeként lett Budapest főpolgármester-helyettese. Csőzik László azt mondta: mindketten vastagon hazaviszik a munkát. de nem a DK a fő téma. "Egyébként is jó előre megüzentem a DK vezetésének: én tényleg élvezem, hogy mindenkitől függetlenül dolgozhatok".