Nyitókép: abadonian/Getty Images

Kemény üzenetet küldött Nagy István a hódmezővásárhelyi földadó kivetése után

Infostart
2023. március 17. 10:35
Aláírásokat gyűjtöttek az érdekképviseletek, eljuttatták Nagy Istvánhoz. Az agrárminiszter közölte: a kormány el akarja törölni a földadót.

A kormány elítéli és ellenzi a helyi földadók bevezetésének minden formáját, és a magyar gazdákkal összefogva fel is lép ezen adónem ellen - jelentette ki az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött zenés videóban. Nagy István arra reagált, hogy Hódmezővásárhelyen életbe lépett a földadó, amelynek értelmáben a 4 hektár fölötti tulajdonnal rendelkezőknek hektáronként körülbelül évi 10 ezer forintot kell fizetniük.

A döntés ellen petíciót indított a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amit Nagy István is aláírt.

Üzenete szerint "ha a dollárbaloldal egy településen bevezeti ezt az új adót, akkor bármelyik másik baloldali településen is kész lesz bevezetni, veszélyeztetve ezzel a magyar gazdák, a magyar agrárium érdekeit". Minden nehézség és kihívás ellenére a magyar mezőgazdaság az elmúlt két évben is biztosította a lakosság jó minőségű és biztonságos élelmiszerrel ellátását - fűzte hozzá a miniszter.

Nagy István elmondta, hogy "a 2023-2027-es Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervben eddig soha nem látott források állnak rendelkezésre az agrárium fejlesztésére, éppen ezért fontos, hogy az ágazatba befektessünk, értéket teremtsünk, és ne hozzuk hátrányos helyzetbe a gazdákat olyan elhibázott intézkedésekkel, mint a földadó bevezetése".

A földadó az élelmiszerek drágulását okozhatja, így a következmények mindenkit érintenek. A kormány elkötelezett amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt fog szerezni - emelte ki az agrárminiszter.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy István - Soha többet földadót!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást