Nyitókép: bruev/Getty Images

Így keresnek menekülőutat a magyar autósok a drága benzin elől

Infostart
2023. február 16. 04:30
Jelentősen nőtt az autómegosztók ügyfélköre és forgalma is az elmúlt időszakban.

Egyre több budapesti engedi el, hogy saját autója legyen, és fizet elő valamelyik autómegosztó szolgáltatásra – tudta meg a Pénzcentrum a két legnagyobb cégtől.

A GreenGo arról számolt be, hogy 70 százalékkal több bérlésük volt tavaly, mint az azt megelőző évben, a felhasználók száma pedig több mint 30 százalékkal nőtt. A ShareNow pedig azt közölte, hogy 2022 végére elére a 80 ezer főt az ügyfélszám, miközben egy évvel korábban még csak 55 ezer volt.

A ShareNow flottájában tavaly állt szolgálatba az ötszázadik autó, a 2019-es induláskor még csak 200 jármű volt. Az elektromos meghajtású járművek aránya is folyamatosan nő, de a járműparkban nagyobb arányban vannak a benzines modellek.

A GreenGo flottájában is 500 autó van jelenleg, és 2022-ben 100 négyzetkilométerre nőtt a cég szolgáltatási területe.

Ugyanakkor mindkét cég társaság emelt az infláció és a fenntartási költségek növekedése miatt.

Egy megosztott autó akár tíz saját tulajdonút képes kiváltani a városi életben. Ezzel parkolóhelyeket és élhető tereket szabadít fel a mobilitásnak ezen formája. A cégek számításai szerint körülbelül évente 5000-7000 megtett kilométerig anyagilag kedvezőbb választás a megosztott autóhasználat a saját autó tulajdonlással járó költségekhez viszonyítva.