Nyitókép: Pixabay

Fontos új jelölést kapnak a készházak

Infostart
2023. február 10. 17:28
A megrendelők tudatosabb döntéseinek támogatása érdekében a készházaknál idén bevezetik a karbonsemlegességi mutatót.

Ez azt jelzi, hogy az adott épület milyen karbonlábnyommal rendelkezik - jelentette be Kárpáti József, az ÉVOSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozatának (MAKÉSZ) elnöke.

Már több országban ismert a karbonsemlegességi mutató, amelynek az alkalmazását uniós szinten 2030-tól teszik majd kötelezővé. A MAKÉSZ Magyarországon önkéntes alapon vállalta a mutató idő előtti bevezetését.

Az intézkedés célja az emberek tájékoztatása, hogy tisztában legyenek vele, az általuk megrendelt ház mennyire felel meg jövőbeni elvárásaiknak. A dokumentum arra is választ ad, hogy a kívánt épület részt vesz-e a klímavédelemben, például mennyi szén-dioxidot bocsát ki.

Kárpáti József elmondta, a karbonsemlegességi mutató kiszámításánál

  • figyelembe veszik egyebek mellett, hogy az épület az anyaga előállításánál mennyi szén-dioxidot kötött le,
  • és mennyit bocsát ki működésénél.
  • Azt is belekalkulálják, ha az építőanyagot messzebbről kell a helyszínre szállítani.

A szén-dioxidot főként a növények kötik le, közülük nagyon jó építőanyag a fa és a kender is.

Európában az építőiparban főként a lucfenyő terjedt el. Lucfenyőből Magyarországon a klímaváltozás miatt már csak elenyésző mennyiség van, így Nyugat-Európából szerzik be a készházak szerkezetéhez szükséges faanyagot, fűrészáru pedig Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából érkezik.

Mivel a lucfenyő nem áll korlátlan mennyiségben rendelkezésre, ezért már az Európai Készházgyártók Szövetsége is szorgalmazza, hogy

alternatív fafajokat használjanak fel az építőiparban.

Ezt a helyzetet a MAKÉSZ is felismerte, ezért együttműködik a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával és a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karával is. A felsőoktatási intézményekkel való együttműködés kutatás-fejlesztési tevékenységet szolgál , hiszen ahhoz, hogy az országban található lombos fa fajtákból építési termék legyen kísérletekre, labor vizsgálatokra van szükség.

A kendert az építőiparban Olaszországban, Németországban, de már Magyarországon is használják.

Kárpáti József elmondta, az úgynevezett szerelt technológiás, vázszerkezetes építkezéssel foglalkozó vállalkozások alkotják a MAKÉSZ-t, amelynek jelenleg 22 tagja van. Ezek a cégek éves szinten 450-500 készházat építenek fel, ezek főként családi házak, de építettek már bölcsődét, iskolát és kisebb sportlétesítményeket is.

A MAKÉSZ tagjai által alkalmazott technológiával felépített családi házak rezsije a fele vagy a harmada a hagyományosan épült házaknak. Ez annak köszönhető, hogy a felhasznált anyagoknak jó a hőszigetelési képessége.