Nyitókép: Christopher Furlong/Getty Images

Mélyül az ukrajnai menekültválság, módosítottak a szabályokon

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2023. február 5. 12:25
Folyamatosan emelkedik az Ukrajnából érkező háborús menekültek száma - a kormány meghosszabbította a segítőiknek járó állami támogatás folyósításának hatályát.

A kormány 2022. március 12-én fogadott el egy rendeletet az ukrán menekültek ellátásáról. Ennek értelmében a családtagjaival együtt ideiglenes védelmet kap Magyarországon az, aki 2022. február 24-e, tehát a háború kitörésének napja előtt Ukrajnában tartózkodott ukrán állampolgárként vagy más ország állampolgáraként, esetleg hontalanként, de nemzetközi vagy nemzeti védelem alatt.

A menekültek a jogi státuszuk szerint lehetnek még oltalmazottak, befogadottak és menedékesek, aminek elég bonyolult szabályozása van, ráadásul az uniós és a nemzeti rendelkezések nem minden esetben ugyanazokkal a definíciókkal dolgoznak. A lényeg azonban végeredményben az, hogy az érkezők segítséget – fuvart, szállást, étkezést, segélyt, egészségügyi kezelést, oktatást, információt és munkalehetőséget – kaphatnak. Aki pedig segít nekik, az állami támogatásban részesülhet.

Az önkormányzatok például minden ideiglenes védelemre jogosultjuk vagy menedékesük után naponta 7 ezer forintot kapnak a jegyző igazolása alapján, a helyi védelmi bizottságon keresztül. Ezt hosszabbította meg most a kormány. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt jogszabály szerint

  • az ideiglenes védelemben részesülők után járó támogatások a március 31-e előtt érkezők esetében április 15-ig,
  • az utána belépőknél pedig egy hónapig vehetők igénybe.

Ezt követően a menekült vagy megoldja az itteni életét, vagy továbbutazik, vagy hazamegy, vagy menedékes státuszhoz jut. A segítője ez utóbbi esetben is jogosult az állami támogatásra, feltéve, ha nem ingyen ajánlotta fel például az otthonát.

A rendőrség közlése szerint naponta 5-10 ezer ember érkezik Ukrajna felől Magyarországra a magyar–ukrán és a magyar–román határon keresztül.

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat önkéntesei számítottak a menekültek számának növekedésére, sőt, úgy készültek, hogy minél hidegebb lesz, annál többen jönnek majd. Erről korábban Berczelly Réka, a karitatív szervezet szóvivője beszélt az InfoRádióban. Beregszászi irodájuktól azt az információt kapták, hogy Ukrajnában már most is nagyon hideg van, ezért keletről egyre inkább Kárpátalja felé húzódnak az emberek, illetve át is lépik a határt. Akadozik az áram- és gázszolgáltatás, ami nagyon megnehezíti az amúgy sem könnyű dolgukat – tette hozzá.

A menekültek túlnyomó többsége, amint csak teheti, továbbutazik Nyugat-Európába.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mélyül az ukrajnai menekültválság, módosítottak a szabályokon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást