Nyitókép: smolaw11/Getty Images

Zaklatás miatt büntetik a bocsánatkérést követelő, pap által zaklatott férfit

Infostart
2023. február 1. 18:28
A Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett végzésével helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben kétrendbeli zaklatás vétsége miatt megrovásban részesítette azt a férfit, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy - az őt korábban ért szexuális abúzus miatti bocsánatkérés érdekében - több esetben zaklatta a katolikus egyház plébánosait.

Mint a törvényszék közölte, a másodfokú bíróság által pontosított ítéleti tényállás szerint a terhelt több esetben - egy alkalommal 22 óra körül - felkereste a katolikus egyház egyik plébánosát annak lakásánál, arra kérve őt, álljon ki mellette a gyermekkorában - egy azóta már "laicizált" (kilépett) pap által - a sérelmére elkövetett szexuális zaklatás miatt, valamint segítse őt abban, hogy a bíboros kérjen tőle bocsánatot.

A férfi 2019 májusában és júniusában több alkalommal megjelent a plébános által tartott misén, két esetben vallási vezetőket bíráló szórólapokat helyezett el egy bazilika épületében, a 2019. márciusa és júniusa közötti időszakban napi rendszerességgel kísérelte meg telefonon is elérni a plébánost és az érseki általános helynököt hivatali, illetve magántelefonján - részletezték a közleményben.

Kitértek arra is, hogy miután a férfi ezen megkeresései sikertelenek voltak, a püspököt segítő papot annak mobiltelefonján is felhívta, részére - egy hónap alatt - hat sms-t, valamint egy elektronikus levelet küldött. Ezekben

határidő megjelölésével közölte, ha nem kérnek tőle bocsánatot, illetve nem vizsgálják ki a korábbi ügyben lefolytatott eljárást, a mise közben feláll és kérdőre vonja őket.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2022. május 5-én kihirdetett ítéletével kétrendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt egységes intézkedésként megrovásban részesítette - idézte fel a törvényszék sajtóosztálya.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy "a megrovás egységes intézkedésként történő megnevezését mellőzte".

A Fővárosi Törvényszék tanácselnöke szóbeli indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság döntőrészt helyesen értékelte a bizonyítékokat, azonban a tényállás az egyik sértett esetében a kapcsolatfelvételek számát illetően pontosításra szorult. Kiemelte azt is, hogy

a jelen büntetőeljárásban nem volt vizsgálható a vádlott részvételével lefolytatott egyházi eljárás, valamint, hogy a sérelmére követtek-e el szexuális bűncselekményt.

Az egyházi személyek mindennapi szokásos életvitele, háborítatlansága is büntetőjogi védelmet élvez - írták.

A törvényszék "az elsőfokú bírósággal szemben súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott garázda jellegű magatartást tanúsított akkor, amikor megrugdalta a plébánia ajtaját. Az elsőfokú bíróság a legenyhébb joghátrányt, megrovást alkalmazta, melynek további enyhítése ezért fel sem merülhet" - zárul a közlemény.