Nyitókép: Facebook/ Fővárosi Állat- és Növénykert

Leopárdok és tigrisek nagyobb kényelemben

Infostart
2023. január 25. 12:31
A Fővárosi Állat- és Növénykert tigrisei és leopárdjai számára finomságokat is készítenek a kifutóba.

A Budapesti Állatkert tigrisei és leopárdjai egy összefüggő kifutórendszerben láthatók, amely három különálló, de szükség esetén akár egybe is nyitható szabadtéri kifutóból, illetve belső elkülönítő és kezelő helyiségekből áll. Ez a kifutórendszer több mint 21 éve létesült – derül ki a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtómeghívójából.

Nemrég munkálatokat végeztek el a kifutórendszeren, ahol újakra cserélték a régi biztonsági üveg betekintő ablakokat, mert a régiek optikailag már nem voltak megfelelők. Megnövelték a számukat, több betekintési lehetőséget kínálva a látogatóknak. A korábbi lépcsőfokok mellett rámpákat alakítottak ki, és

megnövelték az állatok rendelkezésére álló területet.

Mint írták, az átalakítások a közönség kényelme mellett állatok jóllétét is szolgálják, ide értve a fiatal perzsa leopárd tenyészpárt, Banut és Akhumot is, akik az első alomban született két kölyköt már sikeresen felnevelték. A fiatalok még most is együtt vannak az anyaállattal, de méretben már alig maradnak el tőle. Az elkövetkező években további kölykökre számítanak tőlük.

Az egyik ősszel született kölyök, Arya ad puszit anyukája, Banu feje búbjára.
(Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert).