Nyitókép: BGYH Zrt.

Döntött a főváros a Rác Fürdőről, már a nyitásnak is van tervezett időpontja

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. január 20. 17:15
Ismét csúszik a Rác Fürdő megnyitása, ám várhatóan jövő tavasztól már fogadhat vendégeket – de meglehet, hogy nem teljes üzemben. A mellette lévő hotelt úgy hasznosítanák, hogy az a fürdő felújításának teljes költségét biztosítani tudja.

Hamarosan megjelenik a Rác fürdő mellé épült szálloda hosszútávú bérbeadását célzó pályázat. A fürdőt a fővárosi tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetné tovább, ám a szálloda működtetőjét pályázat útján választanák ki.

Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádióban elmondta: azt szeretnék, hogy a BGYH a fürdőt mihamarabb megnyithassa.

"A felújításra a tender a politikai időtávokat tekintve pillanatokon belül kiírható. A fővárosi vezetés arról is döntött már, hogy

a hotelre beérkező vételárból vagy a hosszú távú bérleti szerződés első részleteiből fedezné a Rác fürdő felújítását.

A főváros vezetése arra törekszik, hogy a hotelt a végleges eladás helyett inkább bérbe adják a leendő működtetőnek" – mondta Bősz Anett, és elmondása szerint a két felújítás feltehetően egyszerre fog elkezdődni, csak az egyiket egy piaci szereplő, a másikat pedig a BGYH fogja levezényelni.

A bezárt Rác fürdő és hotel épülete a Tabánban 2020. január 29-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A hotel bérbeadása esetén akár azt is el tudják képzelni, hogy az abból folyamatosan beérkező pénzből sávosan újítják fel és nyitják meg a fürdő újabb és újabb szolgáltatásra alkalmas medencéit, illetve egyéb tereit (így a felújításokról is több tenderen döntenének).

Bősz Anett elképzelhetőnek tartja, hogy

jövő tavaszra már a fürdő és a szálloda is üzemelhet.

A fürdő felújítása a mostani tervek szerint 2,5 milliárd forintba fog kerülni, de ez minden bizonnyal még nem a végleges összeg.

Szűts Ildikó, a BGYH Zrt. vezérigazgatója a Népszavának elmondta: a hotelre a bérleti szerződést 20 évre kötné a főváros, a kontraktus a jelenlegi elképzelés szerint tartalmazni fog egy kötelmet és egy határidőt is a szálloda megnyitására.

A hotel épületének műszaki állapotfelmérését az egykori tervező, a Geon Építész Stúdió végezte el.

Várhatóan májusra készülnek el a kivitelezési tervek az árazott költségvetéssel, amely alapján remélhetőleg augusztusban kiírják a kivitelezői tendert.

Ennek eredményhirdetése és a nyertes vállalkozóval történő szerződéskötés után azonnal indulhat a munka, a BGYH ugyanis már kiürítette az épületet.

Szűts Ildikó több ajánlatra is számít, hiszen az elmúlt évben folyamatosan intenzív érdeklődést tapasztaltak a hotel hasznosításával kapcsolatban.

Penésztelenítés (fotó: BGYH Zrt.)

Hányatott sorsából és bonyolult tulajdonosi rendszereiből 2022 augusztusában szabadult végül a 2010-re gyönyörűen felújított Rác Fürdő és a vele összekapcsolódó új, 67 szobás szálloda: a fővárosi önkormányzat cége, a fürdőket üzemeltető BGYH 2021 májusában árverésen vásárolta vissza az ingatlanokat kicsivel több mint ötmilliárd forintért.

A gyors újranyitás reményei a bejárás után hamar szertefoszlottak: penész és gomba terjedt el az épületben, a mentesítésre is nehezen találtak vállalkozót. Ezután tisztázni kellett a tervezéshez fűződő szerzői jogokat, majd következett a mintegy tízévi elhanyagolás következményeit összegző műszaki állapotfelmérés, ami tartalmazta az időközben megváltozott építésügyi és fürdőüzemeltetési szabályoknak való megfelelés feltételeit is.

Menet közben az is kiderült, hogy az eredeti koncepciókészítésben egyetlen fürdőüzemeltetési szakember sem vett részt, így a háttérfolyamatok logisztikája erősen hiányos volt, amit most szintén pótolni kell.

A BGYH korábban abban bízott, hogy a hotel hasznosításából remélt 3,4 milliárd forint elég lesz a fürdő rendbe tételére. A hosszú távú bérleti konstrukció miatt módosulhat ez a képlet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Döntött a főváros a Rác Fürdőről, már a nyitásnak is van tervezett időpontja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást