Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Éles fordulat után megérkezhet a hó is – itt vannak a részletek

Infostart
2023. január 8. 06:00
A szombati kellemes napsütést borult, párás idő követi. De továbbra sem lesz hideg, sőt az ország dél-nyugati tájain akár 14 fok is lehet.

Vasárnap a látási viszonyok javulnak, a rétegfelhőzet pedig dél, délnyugat felől egyre nagyobb területen feloszlik, így többfelé kisüt a nap. Naplementéig Budapest környékén és az Északi-középhegységben maradhat végig borult, párás az idő, és ott szitálás, esetleg gyenge eső is előfordulhat.

A déli, délnyugati szél szinte országszerte megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 7 és 12 fok között várható. A tartósan borult helyeken ennél kissé hűvösebb lesz, míg a szelesebb délnyugaton elérheti akár a 14 fokot is.

Hétfőn reggel egy mediterrán ciklon hatására jelentős esőzés lesz a térségünkben, helyenként 20 milliméter feletti csapadékkal. A ciklon hátoldalán a hidegfronttal együtt néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik térségünkbe. A Dunakanyart körbeölelő Pilisben és a Börzsönyben fagypont közelébe hűlhet le a levegő, így ott havazásra lehet számítani. A hegycsúcsokat tekintve a Dobogókőn, a Csóványoson és a Nagy-Hideg-hegyen számíthatunk hóesésre.