Nyitókép: Pixabay

Érdekes új szabály az apaszabadságnál

Infostart
2022. december 22. 14:32
Kihirdették a Magyar Közlönyben a törvényt. A vele együtt megjelent kapcsolódó kormányrendeletből újdonság is kiderült.

Mint ismert, az Országgyűlés december elején fogadta el a szabadságokra vonatkozó törvénymódosítás-csomagot, benne az apaszabadság eddigi öt napját tízre hosszabbító intézkedéssel.

A Magyar Közlönyben szerda este jelent meg a törvény, és mellette egy kormányrendelet is, amely szerint "az apasági szabadság első öt munkanapjára a munkavállaló részére járó távolléti díj és az azt terhelő munkáltatói közteher összege a munkáltató részére a központi költségvetésből kerül megtérítésre" - vette észre a hvg.hu.

Vagyis az állam által kifizetett napok száma továbbra is öt, a többit a cégeknek kell fizetniük.

Mint ismert, a törvény szerint "a foglalkoztatottat az apasági szabadság első öt, ikergyermekek születése esetén az első hét munkanapjára távolléti díj, a hatodik munkanapjától a tizedik munkanapjáig, ikergyermekek születése esetén a nyolcadik munkanapjától a tizedik munkanapjáig a távolléti díj negyven százaléka illeti meg."

A portál felhívja a figyelmet, hogy amely munkavállalónak az alkalmazottja ikrek apja lesz, az a cég külön két napot is veszít, mert az új rendelet nem különbözteti meg az ikerszületést a többitől.

A szabályt a 2023. január 1-jétől megszülető gyerekek esetében kell alkalmazni.