Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Vadnai Szabolcs

Miniszterelnöki főtanácsadó: a huszonnegyedik órában vagyunk

Infostart
2022. december 8. 09:56
Idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el a magyar rendőrök, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 113 ezer volt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

Bakondi György elmondta, a tavalyi évhez képest ezerrel nőtt az elfogott embercsempészek száma is.

„A napi adat is azt mutatja, hogy a magyar határ folyamatos nyomás alatt áll” – emelte ki a főtanácsadó, hozzátéve, hogy mostanra

felértékelődött az úgynevezett balkáni útvonal védelme.

Kiemelte: nem véletlen, hogy az Európai Unió (EU) vezetői, valamint a tagállamok állam- és kormányfői Albániában tanácskoztak a kérdésről.

Rendkívül fontos lenne, hogy az EU határától minél távolabb lehessen feltartóztatni az érkezőket, illetve az is, hogy kialakuljanak olyan mechanizmusok, amelyek közelebb hozzák az unióhoz azokat az országokat, amelyek csatlakozni szeretnének a jövőben – hangsúlyozta Bakondi György.

Hozzátette, Szerbiának is segítséget kellene nyújtani ahhoz, hogy a migrációs fenyegetést kezelni tudja.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is: a 2015 óta elkövetett terrorcselekmények is jelzik, hogy

az érkezők integrációja az európai társadalomba egy kudarc.

„Azt hiszem, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk ahhoz, hogy az európai politikai döntéshozók helyesen mérlegeljék az illegális migráció súlyos következményeit, (...) és időben keressünk olyan megoldást, amely biztosítja azt, hogy a határon kezdődő biztonság jellemzője legyen az európai emberek mindennapjainak is” – fogalmazott a főtanácsadó.