Nyitókép: MÁV

Számokban a születésnapos vasútvillamos – képek, videó

Infostart
2022. november 30. 17:24
Egy évvel ezelőtt kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között. A szolgáltatási paletta szélesítésével együtt a tramtrain népszerűsége is folyamatosan emelkedik, a díjkötelesség augusztusi indulása óta naponta átlagosan öt és félezer utazáshoz választották a közösségi közlekedés legújabb formáját, ami rendkívül pontos, kiszámítható és a korábbiaknál kedvezőbb árú utazást biztosít a térségben – tájékoztatott az állami vasúttársaság.

A Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos innovatív megoldás a kötöttpályás közlekedésben, amely átszállásmentes utazással segíti elő, hogy az utasok autó helyett a közösségi közlekedést válasszák. Az elmúlt egy évben a vasútvillamos 22 400 járata összesen 680 ezer kilométert tett meg az utasokkal. Ez annyi, mintha a szerelvények 17-szer megkerülték volna a Földet az Egyenlítő körül. A járatokat a díjmentes időszak kivezetése óta közel 650 ezer utazáshoz vették igénybe – közölte a MÁV.

Mint írják, a térség közösségi közlekedésében új, és sokak számára legkényelmesebb megoldást nyújtó tramtrain-járatok az ingyenes utasforgalmi próbaüzemben még a tavaly év végi ünnepek alatt is sokszor százszázalékos kihasználtsággal közlekedtek. 2022. augusztus 1-jétől, az ingyenes utasforgalmi próbaüzem befejeztével az utasok jól fogadták a félórás menetrendi ütemmel együtt bevezetett kedvezményes zónás tarifarendszert, így már a nyitó hónapban kétezer bérletet és negyvenezer jegyet vásároltak. Szeptemberben a megváltott bérletek száma 2500-ra emelkedett 33 000 darabos jegyeladás mellett.

A tramtrain népszerűségét igazolja, hogy a díjköteles üzem harmadik hónapjában még többen gondolkodtak az új jármű folyamatos használatában. Októberben közel 2700 bérlet megvásárlásáról döntöttek az utasok és 35 000 alkalommal váltottak menetjegyet, ezt a tendenciát igazolják az eddigi novemberi adatok is – teszik hozzá. Naponta átlagosan 5 és fél ezren választják a vasútvillamost helyközi utazásra.

MÁV

Az utasok közel háromnegyede a teljes vonalra (A-B-C zónára), kevéssel több, mint egyötöde pedig az A-B zónára (Szeged-Algyő) érvényes termékkel utazik. A szegedi helyi közlekedésre is érvényes kombinált bérletet a bérlettel utazók 21 százaléka vásárolt.

A tramtrain menetrendszerűsége az elvárt 90 százaléknál jóval magasabb, megközelíti a 97 százalékot. A pontos, menetrendszerű működés biztosítja a kiszámítható közösségi közlekedést. Működtetésén közvetlenül több mint 120 vasutas dolgozik, köztük negyven járművezető, 23 jegyellenőr és tíz forgalmi vonalirányító. A 2022 októberében 28 fővel indult vasútvillamos motorvonatvezetői tanfolyamon már 13 hölgy is megkezdte tanulmányait. A háromszázat is meghaladja azoknak a munkatársaknak a száma, akik közvetetten kapcsolódnak napi feladataik elvégzése során a vasútvillamos üzemeltetéséhez, mint például pénztárosok, járműszerelők vagy a távközlési, biztosítóberendezési szakemberek – olvasható a MÁV-közleményben.

MÁV

A vasútvillamos prototípusát 2021 januárjában mutatták be először a MÁV-Start szentesi telephelyén, ezt követően folyamatosan érkeztek a kezdő flotta járművei Magyarországra. A hatóság által előírt 50 ezer kilométeres hibamentes tartampróba teljesítését követően 2021. november végén óránkénti indulással megkezdődhetett a 216 férőhellyel rendelkező vasútvillamos ingyenes utasforgalmi próbaüzeme Hódmezővásárhely és Szeged között, kiegészülve a Szeged vasútállomásról Szeged-Rókusig közlekedő éjszakai járattal.

2022. január 10-től a hivatásforgalom (munkába, iskolába járás, illetve hazautazás) szempontjából fontos reggeli és délutáni időszakokban hét további járattal bővült a menetrend, valamint csütörtök, péntek és szombat éjszaka is óránként jár a vasútvillamos a két dél-alföldi megyei jogú város között, ezzel segítve a hétvégi kikapcsolódásból való biztonságos hazautazást.

MÁV

2022 augusztusától az ingyenes utasforgalmi próbaüzem befejeztével félórás menetrendi alapütemmel közlekedett a tramtrain, amely október 29-től további reggeli járatokkal is kiegészült. Szeptember 13-án megérkezett a tizenkettedik vasútvillamos szerelvény is Magyarországra, amellyel teljessé vált a járműflotta.

Megjegyzik azt is, hogy az új kötöttpályás járműtípus bevezetése a kezdeti hónapokban időnként megzavarta a figyelmetlen, rutinból közlekedő autósokat, amely balesetekhez, többször a vasútvillamos sérüléséhez vezetett. 2021-ben videó készült a legfontosabb KRESZ-szabályokról a vasútvillamos érintettségében:

A különleges közlekedési helyzetekre a MÁV-Start külön videót és interaktív oldalt is készített, ezzel is segítve a biztonságos közlekedést. Ennek ellenére – különösen Hódmezővásárhelyen – még jelenleg is sűrűn idéznek elő balesetveszélyes helyzeteket a figyelmetlen autósok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyéves a tramtrain – Biber Anett szóvivő, MÁV
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást