Nyitókép: Róka László

Tévedés volt az 1,7 milliós gázszámla

Infostart
2022. november 17. 09:53
Tévedésből kapott 1,7 milliós gázszámlát az Igazgyöngy Alapítvány két telephelyére, ezért azokat sztornózzák.

Az egyik, 700 ezres helyett már megkapták a helyes, 192 ezres számlát - írja a hvg.hu L. Ritók Nórára, az alapítvány vezetőjére hivatkozva. A másik telephelyre kiállított, 1 milliós számlát is sztornózta már a szolgáltató, a valós fogyasztás alapján ott havi 60 ezer forintot fognak fizetni átalányban.

Ezt a számlát amúgy egy 60 négyzetméteres épületre, a Toldi Tanodára kapta az alapítvány november elején, ahol összesen négy konvektor van, és a helyiségeket hetente csak négy napot használják.

Az egymilliós számlán egyébként látszott, hogy tévedés történt, ugyanis két hónapra számlázták ki az egész éves fogyasztás alapján kalkulált mennyiséget (a már említett 1633 köbmétert), piaci áron.

A 60 ezer forintos havidíjjal számolva viszont az alapítvány 720 ezer forintot fizet az éves gázfogyasztás után.