Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Üzent a magyar kormány a lengyelországi rakétatámadás ügyében

Infostart
2022. november 15. 22:08
A honvédelmi miniszter nyilatkozott: a kormány nyugalomra int, a kőolajellátás biztosított.

A kormány nevében nyugalomra intett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a lengyelországi rakétabecsapódással és a Barátság kőolajvezeték leállásával kapcsolatban kedden este az M1-nek adott interjújában, hangsúlyozva, hogy Magyarország kőolajellátása biztosított.

A miniszter elmondta: a Védelmi Tanács ülésén két fontos témáról beszéltek, a Barátság kőolajvezeték működését érintő találatról és a lengyelországi rakétabecsapódásról.

A lengyelországi rakétatámadásról szólva a védelmi miniszter azt mondta: itt még több bizonytalanság van, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi történt. "Várjuk a lengyel kollégáinknak a visszajelzését és a tájékoztatását, hogy ők mit tudnak" - tette hozzá.

Közölte: beszélt a NATO-főtitkárral, illetve több ország védelmi miniszterével. Hangsúlyozta: a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján mindenki nyugalomra inti az országait, meg kell várni, hogy a lengyelek milyen információval állnak elő - írja az MTI.

A kormány figyelemmel kíséri az eseményeket, a Magyar Honvédség, mint mindig, most is készen áll Magyarország védelmére - mondta. Hozzátette: egyelőre semmilyen különös lépést nem kell tennünk azon túl, hogy folyamatosan kapcsolatban vagyunk nemzetközi és katonai szinten is a teljes európai és NATO-rendszerrel. Jelezte: azonnal képesek vagyunk reagálni, hogyha bármi történik, de egyelőre figyelünk és várjuk az eseményeket.

A kőolajvezetékkel kapcsolatban hangsúlyozta: egy ilyen helyzetben minden információt óvatosan kell kezelni. „Nagyon nagy nyugalomra intjük önmagunkat is, hogy ilyenkor ennek az értékeléséből messzemenő következtetéseket ne vonjunk le” – fogalmazott, hozzátéve, úgy tudják, hogy nem a kőolajvezetéket magát, hanem az azt ellátó transzformátor-állomást érte találat.

Jelezte: kőolaj egyelőre a vezetékből nem jön, de a Mol vezetői arról tájékoztatták a kormányt, hogy az ország kőolajellátása ennek ellenére zavartalan, és hosszabb távon is így lesz.

BBC: teljesen valószínűtlen, hogy szándékos orosz támadás történt volna lengyel terület ellen

A BBC diplomáciai szakkommentátora szerint teljesen valószínűtlen, hogy Oroszország szándékos támadást intézett volna Lengyelország területe ellen.

Paul Adams azokra a megerősítetlen értesülésekre reagált, amelyek szerint a lengyel-ukrán határ közelében kedden orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

A brit közszolgálati médiatársaság vezető szakértője kifejtette: Oroszországnak nem áll érdekében lengyel farmok megtámadása, így valószínű, hogy legfeljebb műszaki meghibásodás történhetett.

Adams rendkívül valószínűtlennek nevezte, hogy Oroszország szándékos támadást intézett volna vagy intézne a jövőben Lengyelország vagy bármely más NATO-tagállam ellen.

A BBC megszólaltatta Kurt Volkert, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövetét, aki szerint fontos, hogy Oroszország lehetőséget kapjon arra, hogy magyarázatot adjon a történtekre.

Volker is azt valószínűsítette, hogy baleset történhetett, de úgy fogalmazott, hogy "ezt Oroszországtól is hallanunk kell".

Az Európai Tanács elnöke is megszólalt

Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke megdöbbentőnek nevezte azt azokat a lengyel médiajelentéseket, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak be lengyel területen és ez emberéletet követelt.

"Megdöbbentett a hír, amely szerint egy rakéta vagy más lőszer embereket ölt meg lengyel területen" - fogalmazott Charles Michel.

Az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak és hangsúlyozta: "Lengyelország mellett állunk". Közölte továbbá, kapcsolatban van a lengyel hatóságokkal, az Európai Tanács tagjaival és más szövetségesekkel.

Alexanderr De Croo belga miniszterelnök azt írta, Belgium határozottan elítéli a lengyel területen történt incidenst és legmélyebb részvétét fejezi ki az áldozatok családjának és Lengyelország népének. Belgium Lengyelország mellett áll - húzta alá.

"Mindannyian annak a NATO-családnak a részei vagyunk, amely minden eddiginél egységesebb és felkészültebb mindannyiunk védelmére" - tette hozzá a belga kormányfő.

Mark Rutte holland miniszterelnök Twitter-üzenetében súlyosnak nevezte a halálos áldozatokat követelő rakéták okozta robbanásokról érkezett híreket.

Közölte: kormánya szoros kapcsolatban áll Lengyelországgal és a többi NATO-szövetségessel.

"Most fontos a történtek pontos megállapítása. Nagyon szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet" - tette hozzá a holland kormányfő.

Kedden a Radio Zet lengyel rádióállomás nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy két rakéta csapódott be egy gabonasilóba az Ukrajnával határos Lublini vajdaságban lévő Przewodów falu közelében. Az előzetes jelentések szerint két ember életét vesztette.