Nyitókép: bernardbodo/Getty Images

Varga Mihály üzent a nyugdíjasoknak

Infostart
2022. november 7. 13:33
A kormány idén összesen 14 százalékkal emelte a nyugdíjakat – emlékeztetett közösségi oldalán a pénzügyminiszter.

Péntektől érkeznek a nyugdíjak a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt. Összesen több mint 620 milliárd forint jut el a nyugdíjasokhoz – írta hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály.

A tárcavezető azt is megjegyezte, hogy a kormány a szankciós válságban is megőrzi a nyugdíjak értékét, idén összesen 14 százalékkal emelte nyugdíjakat.

Januárban pedig újabb nyugdíjemelés várható, ennek mértékéről decemberben dönt a kormány – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Ahogyan arról az Infostart is beszámolt, a november havi nyugdíjakat 11-én pénteken utalja a Magyar Államkincstár. A posta minden hónapban 12 munkanapon át viszi ki a havi rendszerességű nyugdíjakat.

Most a szokásosnál magasabb összeget fognak kapni az érintettek: a nyugdíjjal együtt megkapják januárig visszamenőleg az infláció miatt esedékes 4,5 százalékos nyugdíjkiegészítést, illetve a nyugdíjprémiumiumot is, ami ezúttal tízezer forint lesz.

Varga Mihály október végén úgy fogalmazott: a kormány nemcsak az idősek anyagi megbecsülését tekinti fontosnak, hanem az irántuk érzett általános tisztelet erősítését is, mert úgy gondolják, hogy az idősek tapasztalata és tudása nélkülözhetetlen.

A miniszter hangsúlyozta, a háború és a szankciók hatása jelentősen befolyásolja a gazdálkodást, bizonyos célokat azonban „nem szabad feladni”. Továbbra is ragaszkodnak a nyugdíjak értékének megőrzéséhez, és bár 2023 nem lesz könnyű, év végén áttervezik a jövő évi költségvetést.

Nyugdíjemelés biztosan lesz, ennek mértékéről decemberben tud majd beszámolni – szögezte le Varga Mihály. A Magyar Nemzeti Bank mostani prognózisa az éves inflációról 11 és 14 százalék között mozog, még megvárják a döntéssel a jegybank decemberi előrejelzését.